Ez bizony nagyon kínos.
Hányinger – mindössze ennyit írt Facebook-bejegyzésében Varga Judit, reagálva exférje, Magyar Péter karácsonyi interjújára, amelyben a Tisza Párt elnöke a nők iránti hálájáról és tiszteletéről beszélt. A volt igazságügyi miniszter bejegyzése teljesen érthető.
Érdemes felidézni pár olyan ügyet, amelyben Magyar Péter valóban kimutatta a foga fehérjét. Például maga Varga Judit mesélt el korábban egy rövid történetet, hogy hogyan is mutatkozik meg Magyar esetében a hála. A Hajdú Péternek adott interjúban felidézte, Magyar Péter mindig utálta, ha közös fiaik születése után azt a kifejezést használta valaki, hogy Varga Judit őt „gyermekkel ajándékozta meg”.
– Az egy biológiai tény, hogy szültél, mi az, hogy megajándékoztad a kapcsolatunkat? – idézte egykori férje szavait Varga, hozzátéve: a későbbi pártelnök olyat is mondott neki: „Sírjál, majd elmegy a tejed.”
Ezek a szavak döbbenetesek, sok mindent elárulnak. Beszélhet Magyar mézes-mázosan, megismerték már az emberek.
Ráadásul Szily Nóra, a Tisza Párt elnökével készült interjút saját maga leplezte le, hogy bizony ez egy PR-interjú. Fehéren-feketén kiderül a riporter szavaiból, hogy Magyar Péter ezt az interjút maga kérte, így még borzasztóan szánalmas is az egész.
„Szily Nóra vagyok, tisztelettel köszöntök mindenkit! Köszönöm szépen Magyar Péternek a meghívást és a bizalmat, köszönöm szépen, Péter!”
Ez bizony nagyon kínos!
Borítókép: Szily Nóra (Fotó: Képernyőkép)
Csépányi Balázs
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


