Nem Trumpnál kezdődik és nem Trumppal ér véget a jobboldali eszme – mondja a búcsúzó amerikai elnök a capitoliumi események miatt szinte biztosra vehető bukásáról Szilvay Gergő politológus, a Mandiner főmunkatársa. Nagyinterjú egy végletekig megosztott Amerikáról, lángoló kultúrharcról, az amerikai konzervativizmus és a jobboldali politika jövőjéről.
George Floyd vagy Ashli Babbit? Ennyi lenne a bolygó egyetlen szuperhatalmát foglalkoztató legfontosabb kérdés? Hogy jutottunk idáig néhány hónap alatt?
Nem az elmúlt néhány hónap eredménye az, ami a Capitoliumnál történt. Persze, volt egy választás történelmi mennyiségű szavazóval; szinte biztosra vehető az is, ha nem jön a koronavírus, Trump nyert volna. A járványt és a George Floyd-ügyet azonban sikerült ellene fordítani. Egy fekete újságírónál, Jason Whitlocknál olvastam egy érdekes megállapítást. Szerinte ez a szeretet és a gyűlölet választása volt, csak nem úgy, ahogy a baloldal elképzeli. Trumpra ugyanis azok szavaztak, akik őt akarták elnöknek, Bidenre viszont azok, akik nem Trumpot akarták. A választási csalások feltételezése kétségtelenül eszkalálta a dolgokat. Ráadásul a panaszok túlnyomó többségéről a bíróság kimondta, hogy megalapozatlanok, így a demokraták előállhattak azzal, hogy az elnök csak feleslegesen hergeli a közvéleményt.
Szerinted ez nem volt jogos?
A hergelés?
A demokrata kritika.
Mondjuk úgy, nem egészen. Jó 10-15 éve emlegetik már, hogy az amerikai választási rendszert pofonegyszerű kijátszani. Erre egyetlen megoldás van, egy átfogó választási reform, ami annyiból is állhatna, hogy bevezetik a kötelező személyi igazolványt és mindenhol ehhez vagy más személyazonosságot igazoló dokumentumhoz kötik a választási részvételt. Texasban például most is így van, de a legtöbb államban amennyiben az urna előtt bemondom, én vagyok Kovács Pistike a Kossuth utcából, azt el is hiszik nekem.
Sok lehetőség adódik a tömeges csalásra, ezzel elég régóta élnek is. Nem csak, de főleg a demokraták. Számtalan amerikai ismerősöm jelezte ezeket az anomáliákat.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak mondjuk valaki két államban is kap borítékot. Ha volt csalás, ha nem, annyiban Trumpnak mindenképpen igaza van, hogy ezt a problémát egyszer meg kell oldani.
A konzervatív többségű legfelsőbb bíróság nem talált bizonyítékot a rendszerszintű csalásra, Georgiában a republikánus vezetés állíttatta le az levélszavazatok felülvizsgálatát.
Sok republikánus sem szeretné, ha a hatalomátvételi folyamat túl sokáig elhúzódna. Szerintem ez erről szól: a bíróságok fontosabbnak tartják a politikai stabilitást. Ez valahol érthető, de nem azt jelenti, hogy ne lettek volna csalások.
Egyszerűen el akarták kerülni a bizonytalanságot és a botrányt.
Nem jött be!
Hát nem! De azért azt vegyük észre, hogy ugyan valóban eszkalálódtak a dolgok Trump oldalán, de a demokraták, a BLM-mozgalom, a neomarxisták George Floyd halála óta balhéznak. Aki akkor hallgatott, a Capitolium „ostroma” után meg sopánkodik, az számomra hiteltelen. A BLM-zavargásokban legalább 19 ember halt meg, kisvállalkozók üzletei égtek porig, fehér és fekete emberek egzisztenciái mentek tönkre, mindezt egy állítólagos strukturális rasszizmus miatt.
Állítólagos?
2021-ben az. Rendszerszintű rasszizmus a hatvanas évekig törvényben és szokásokban egyaránt volt, de ma már nincs vagy minimális, és ezt olyan fekete közgazdászok is így gondolják, mint Thomas Sowell vagy Walter E. Williams. Ez könnyen kimutatható. (A témáról lásd interjúalanyunk írásait ITT – a szerk. megj.) Két népcsoport közti gazdasági különbségek még nem feltétlenül bizonyítják a rasszizmust. Ha az afroamerikaikat külön államba szerveznék, gazdasági mutatóik szerint a 13. leggazdagabb ország lennének a világon, ami egy jó nyugat-európai életszínvonalat jelent. Kétségtelen, elmaradnak az amerikai átlagtól, s a történelmi előzmények (rabszolgaság, de inkább a szegregáció) talán a mai napig is hatnak, de csak úgy, ahogy minden múltbéli előzmény meghatározza a jövőt.
Ugyanakkor egészen kivételes az a tempó és fejlődés, amit a feketéknél látunk az előző hatvan évben. Mi ez, ha nem a rasszizmus gyors megszűnésének bizonyítéka?
Hozzáteszem, éppen Trump elnöksége alatt érte el történelmi mélypontját a fekete munkanélküliség és szegénységi arány. A koronavírus-járvány előtt 5 százalékra csökkent a feketék munkanélküliségi rátája, ami a valaha volt legalacsonyabb arány; a feketék szegénységi mutatója pedig 21 százalékra csökkent, ami úgyszintén történelmi siker.
Mégis Bidenre szavazott a kisebbségek nagy része.
Igen, ezek klasszikus generációs berögződések. Ugyanakkor a 35 év alatti hispánok és afroamerikaik egyharmada is Trumpra voksolt. Az előző évtizedekben ez egyetlen republikánusnak sem sikerült. Azt is látni kell, hogy az etnikai kisebbségek többsége gazdasági megfontolásból szavazott a demokratákra. Nem különösebben érdekli őket a posztmodern, „woke” politika, nincs tehát kőbe vésve, hogy mindig balra szavaznak majd. Főleg, ha a szélbalos BLM és az SJW-mozgalom benyújtják Bidennek a számlát, ezzel még inkább balra tolva a pártot. Már vannak erre utaló jelek!
Ezek szerint nem, hogy marad, hanem durvul is majd a megosztottság?
Nézd, az az ellentét, ami Trump 2016-os megválasztásával felszínre került, s itt kanyarodnék vissza az első kérdésedhez, az több évtizede létezik,
pedig a két nagy párt ideológiája nem sokban különbözött a hatvanas évekig.
A gazdasági felfogásuk persze más volt, a demokraták nagyobb állami beavatkozást szorgalmaztak, a republikánusok kisebbet, szimbolikus ügyekben is volt némi megosztottság, de egyéb ideológiai kérdésekben alig-alig. A nyolcvanas évekre aztán eltávolodott egymástól a két párt ideológiája, a demokrata párt pedig az utóbbi időkben a szélbal felé sodródik, a korábban demokrata munkásosztály így képviselet nélkül találta magát. A republikánusok viszont a neokonzervatív, neoliberális középpártiságból az utóbbi években elindultak jobbra.
Azért azt tegyük hozzá, a neokonzervatív, Bush-féle republikánus vonal a magyar jobboldalon sem volt túl népszerű a kétezres években.
Igen, ez egy érdekes jelenség. Ami Amerikában jobboldalnak számított akkoriban, főleg gazdasági értelemben, azt mi itthon leginkább az SZDSZ választási programjában tudtuk elképzelni. Az amerikai jobboldali meggyőződés jelentős részét, ha egy az egyben importálnánk, Magyarországon inkább tűnne liberálisnak. Ez egy klasszikus, örök törésvonal, mely az amerikai alapításban gyökerezik.
Másrészt a közép-európai jobboldalon nagyobb az igény az állami szerepvállalásra, mint tőlünk nyugatra, de az igazi kivétel mégis az amerikai jobboldal, nem pedig mi.
Mi változott Trump színrelépésével?
Egyrészt ez a jobboldali fordulat, Trumpnak is köszönhetően, felerősödött. Másrészt ő volt az első, aki úgy foglalkozott a munkásosztály gondjaival, hogy annak súlya volt. Trump előtt senki nem volt a republikánusok között, aki ezt meg merte volna lépni. Féltek a kritikától, a „demokratikus közvélemény” haragjától. Függetlenül attól, hogy a leköszönő elnök személyéről mit gondolunk, Trump jó irányba tolta el a republikánus párt politikáját. Öröksége bepiszkolódott, persze, de ez nem ok arra, hogy kidobják a kukába, ha vége a politikai karrierjének, ha nem.
Vége?
Valószínűleg igen.
Nem lesz Trump-párt sem? Sokak szerint az elmúlt hetek sem az eredmények megfúrásáról szóltak, az elnök inkább csak a következő választásra készült.
Jó kérdés, négy év alatt sok minden történhet. Szerintem a Capitoliumban történtek után minimális az esélye a visszatérésnek. Azt már sokkal valószínűbbnek tartom, hogy Trump nyomdokaiban felépíti magát valaki, hasonló politikával, de sokkal kevésbé konfrontatív személyiséggel. Mondjuk Mike Pence, a leköszönő alelnök, esetleg Ted Cruz vagy Ben Sasse szenátorok, sőt Ivanka Trumpot is emlegetik már. Vannak néhányan, akik tovább vihetik az örökséget. Ha a republikánusokba szorult egy kis ész, nem térnek vissza a Bush-féle vonalhoz.
Viszont azt sem gondolom, hogy Trump számottevő eredményt érne el egy harmadik párttal.
Volt erre több próbálkozás is az amerikai történelemben, utoljára talán a tizenkilencedik század végén alakult populista párt vitte valamire igazán. Külön pártként persze őket is kinyírták, a demokraták közé beépülve értek csak el eredményeket. Itt érdemes megjegyezni, hogy a két nagy amerikai párt struktúrája egész más, sokkal kevésbé centralizáltak, mint amit mi itt Európában megszoktunk. Persze, van egy szövetségi rendszerük, de az egyes államokban alulról szerveződnek.
Ezek szerint várható egy komoly konzervatív belharc trumpisták és nem trumpisták között?
Igen, tartok tőle. Az amerikai konzervativizmusnak most három ága látszik, a bushi neokon, illetve a trumpi nemzeti konzervatív vonal, és talán van egy harmadik, egyfajta integralista irány, melyről Gladen Pappin dallasi professzor is ír, s mely például mintának tartja a magyar kormány családpolitikáját. Ez hasonlít talán leginkább az európai értelemben vett konzervativizmushoz. Kérdés, merre viszik majd a pártot, akik tényleges döntési pozíciókban vannak.
A demokrata hatalomátvétel miként csapódik majd le Magyarországon? Szállingóznak már az első fecskék, néhány napja például Obama orbánozott egyet.
Rendkívül idegesítő megjegyzések ezek, de a helyükön kell kezelni őket: pszichológiai nyomásgyakorlásként. Hibának érzem, hogy a BLM-tüntetések körüli óriási káoszt a jobboldal nem tudta a maga javára fordítani, sem Amerikában, sem azon kívül. Ez is szépen mutatja a nyugati korszellemet.
A Zeitgeist sajnos egyértelműen balra húz.
Ez van, állni kell a sarat, lesznek más ügyek, amiket rájuk lehet borítani. Az biztos, hogy a Capitolium körüli botrány nem jött jól a jobboldalnak, de nem kell megadnunk magunkat. Az amerikaiaknak sem, nekünk meg pláne nem, ugyanis az európai jobboldali vezetők nem Trumppal jöttek, és nem is vele együtt távoznak majd! Idegesít is sokszor, hogy a magyar baloldal egyik-másik amerikai törésvonalat egy az egyben akarja átvenni. Múltkor volt ez a videó, ami párhuzamot vont az afroamerikai polgárjogi harc meg a hazai cigányság helyzete között: sokatmondó, hogy a megrendelő alapítvány Rosa Parks amerikai polgárjogi aktivista nevét viselte.
Most komolyan, mihez kezdjünk mi az amúgy tiszteletre méltó Rosa Parks-szal?
Kulturális gyarmatosítási kísérlet ez, semmi más. A határon túli magyaroknál próbálhatnák meg inkább bizonyítani a strukturális diszkriminációt, arra lenne bizonyíték, mind törvényekben, mind támogatási pénzek elosztásában, de még ez sem jelent áthatolhatatlan érvényesülési akadályt a határon túliaknak.
Látva, mi folyik a korábban szabad vagy annak tűnő világhálón, különösen aktuális a kérdés, honnan tájékozódjon egy jobboldali, konzervatív ember?
Magyarországon? A Mandinert tudnám ajánlani! (nevet) Viccet félretéve, a kérdésed gondolom a nemzetközi sajtóra vonatkozik. Sajnos főleg angolszász portálokat tudok ajánlani, ami a nemzetközi porondot illeti, híján vagyunk ugyanis egy Politico-típusú európai jobboldali lapnak. Amerika tekintetében a The American Conservative-ot, a Front Porch Republicot, a Daily Wire-t, a The Federalistot, az Imaginative Conservative-ot, a City Journalt és a The Hillt ajánlanám. Az angoloknál ott a Salibury Review és a Spectator. Ezek azonban tényleg eléggé angolszászok, tematikájukban és szempontrendszerükben is. Európában ígéretes, bár még fejlesztendő kezdeményezés a The European Conservative. Az elsődleges azonban a hazai, kárpát-medencei közélet és gondolkodás követése, a többi csak kiegészítő lehet, kivéve, ha valakinek az a szakterülete. A fő bajnak azt tartom itt, Közép-Európában, hogy a szomszéd népek egzotikumok egymás számára. Úgyhogy ajánlom a Visegrad Postot.
Mit gondolsz, Magyarországon is készülhetünk a netes cenzúrára? Beindul az úthenger és a Pesti Srácok YT-csatornájának törlése csak az első jele volt ennek?
Nem újdonság ez. A magyar jobboldali publicisták egy részét rendszeresen letiltja a Facebook. Ez csak fokozódni fog. Az egész nyugati jobboldalnak a lehető leghamarabb neki kell állnia saját szerverszolgáltatókat létrehozni, meg kell teremtenünk a szükséges hardveres és szoftveres hátteret.
A túlélés lehetőségét!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
