Szili Katalin: Köszönet azoknak, akik Székelyföldért megmozgatták Európát!

Szili Katalin: Köszönet azoknak, akik Székelyföldért megmozgatták Európát!

Tegnap éjfélkor sikeresen befejeződött a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiókért folytatott polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése.

1,4 millió EU-s állampolgár támogatása mellett 11 országból sikerült a meghatározott mennyiséget meghaladó aláírást begyűjteni. Ez újabb futamgyőzelmet jelent, hiszen a következő feladat lesz az aláírások hitelességi vizsgálata, melyet a tagországok illetékes hatóságai végeznek, majd az Európai Bizottsághoz kerül benyújtásra.

Köszönet illeti a kampánycsapatot, s annak vezetőjét, Pesty Lászlót, akik a kezdeményezők jelmondatának is megfelelve, valóban megmozgatták Székelyföldért Európát.

Hírdetés

Néhány éven belül a Minority SafePack és a nemzeti régiók polgári kezdeményezések aláírásgyűjtési sikere megmutatta, hogy ez az eszköz alkalmas lehet az európai demokrácia mélyítésére, de csak akkor, ha azt és önmagát is az Európai Bizottság is komolyan veszi. Maga a polgári kezdeményezés intézménye pontosan azzal az indokkal született, hogy közelebb vigye az Uniót és döntéseit polgáraihoz.

Egyidejűleg honfitársainkat is köszönet illeti támogatásukért, hiszen ezzel kiváló példát mutattak arra, hogy “Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért”, ahogy a hétköznapokban is felelősséget viselnünk egymásért.

Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott
az Országgyűlés volt elnöke

The post Szili Katalin: Köszönet azoknak, akik Székelyföldért megmozgatták Európát! appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »