Szili Katalin: Jedlik Ányost a kreativitás, az istenhit és a hazaszeretet vezérelte

Jedlik Ányost egész életútján a kreativitás, az istenhit és a hazaszeretet vezérelte – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Szímőn, ahol beszédet mondott a – településen született – Jedlik Ányos születésének 225. évfordulója alkalmából tartott emléknapon pénteken.

A tudós szakmai életútját és eredményeit felidézve a miniszterelnöki főtanácsadó rámutatott: Jedlik Ányos olyan fontos találmányokat adott a nemzetnek és a világnak, beleértve a dinamót, amelyek alapját képezik mindannak, amit ma megélünk.

Ha ő ma élne, biztosan Nobel-díjas lenne, és beletartozna abba a csoportba is, melynek tagjait ma úgy hívjuk, hogy magyar marslakók” – jelentette ki Szili Katalin.

Rámutatott: ma, amikor egyre több szó esik az innovációról, arról, hogy miként lehet tovább újítani, vissza kell tekinteni ezek gyökereihez, a 19. századba, az újítások egyik fontos korszakába, és látni kell azokat az innovációkat, amelyek Jedlik Ányos nevéhez fűződnek

Szili Katalin hangsúlyozta: Jedlik Ányos nevéhez számos olyan neves találmánya mellett, mint például a szódavíz gyártása, más sajátosságok is fűződnek, leginkább az a fajta kreativitás és kutatói szándék, amely az istenhittel és a hazaszeretettel társulva végigkísérte őt a 19. századon. Rámutatott: Jedlik Ányos, azon túl, hogy kutatóként és felfedezőként a tudomány terén nagyot alkotott, nagy alázattal tevékenykedő pedagógus is volt, az ő nevéhez fűződik az első, katedrán történő magyar nyelvű oktatás is.

Hírdetés

Kijelentette: azt szokták mondani, hogy a tudományos életben való sikerességhez a kitartás, az intellektuális hozzáállás és a hazaszeretet mellett egy adag becsvágy is kell, de ez utóbbi Jedlik Ányosból hiányzott, hiszen mindvégig szerény maradt, és ez a kép is maradt meg róla, ugyanakkor ma, ha valaki hallja a nevét, tudja, hogy egy olyan magyar tudósról van szó, akit Szímő adott a világnak.

„Ma, ha valaki csak egy fröccsöt felemel, eszébe kell jusson Jedlik Ányos neve

– mutatott rá Szili Katalin, hozzátéve: fontos ezt az emlékezetet a jövő generációinak is átadni.

A megemlékezésen részt vett Gubík László, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke is, aki Jedlik Ányos életútjáról azt mondta: mivel a közép-európai népek és nemzeti közösségek nem dúskálnak nyersanyagokban, kitörési pontot az elme és a szellem adta lehetőségek jelenthetnek számukra.

Ha valamire büszkék lehetünk, és ha valami nem hagyott cserben minket a történelmünk során, az a gógyink” – fogalmazott Gubík László. Hozzátette: Jedlik Ányos mint bencés tanítómester üzenete a rend jelmondata, az „Imádkozzál és dolgozzál” is, mert ez a dolgunk ma is, 2025-ben itt a Felvidéken.

MTI

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

The post Szili Katalin: Jedlik Ányost a kreativitás, az istenhit és a hazaszeretet vezérelte appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »