Szili Katalin: Duka-Zólyomi Árpád egy nemzetében hívő européer politikus volt

Szili Katalin: Duka-Zólyomi Árpád egy nemzetében hívő européer politikus volt

Duka-Zólyomi Árpád egy nemzetében feltétlenül hívő ember, ugyanakkor higgadt européer politikus volt – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Taksonyfalván, ahol beszédet mondott a Duka-Zólyomi Árpád emlékére elhelyezett emléktábla ünnepélyes felavatásán szombaton.

A miniszterelnöki főtanácsadó a Galántához közeli, többségében magyarok lakta településen személyes emlékeit felidézve a 2013-ban elhunyt felvidéki magyar egyetemi tudós és politikus személyét és életútját méltatta, és annak üzenetéről is beszélt.

„Duka-Zólyomi Árpád azt a fajta polgári-értelmiségi politikust jeleníttette meg, aki sziklaszilárd elhivatottságú ember volt”

– jelentette ki Szili Katalin. Kifejtette: Duka-Zólyomi Árpád énjében tökéletesen megfelelt Szabó Dezső azon szavainak, miszerint: „elpusztulni lehet, de rongy embernek lenni nem lehet.”

Hírdetés

Szili Katalini elmondta: Duka-Zólyomi higgadt, ugyanakkor a magyarság és nemzetének szolgálata iránt elkötelezett, tántoríthatatlan ember volt, aki sziklaszilárd tagja volt a felvidéki magyar közösségnek.„Amellett, hogy egy nemzetében feltétlenül hívő ember, és az a fajta higgadt européer politikus volt, aki össze tudta fésülni a nemzeti érdekeket és értékeket” – mutatott rá.

Duka-Zólyomi Árpád 1941-ben született Pozsonyban, középiskolai tanulmányait a Taksonyfalvához közeli Galántán végezte, egyetemi diplomát pedig a Cseh Műszaki Egyetem Magfizikai karán szerzett. Később a pozsonyi Comenius egyetemen dolgozott, politikai karrierjét a rendszerváltoztatás után 1992-ben kezdte az Együttélés mozgalomban.

A kilencvenes és a kétezres években a pozsonyi törvényhozásban, később pedig az Európai Parlamentben volt képviselő. Emléktábláját Taksonyfalván, a plébánia melletti egykori római katolikus népiskola homlokzatán helyezték el.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »