Szili Katalin: a székely szabadság napja a szabadság és az önrendelkezés melletti kiállás napja

A székely szabadság napja a szabadság és az önrendelkezés melletti kiállás napja – közölte Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó kedden az MTI-vel.

Az Országgyűlés volt elnöke közleményében rámutatott: március 10-én a székely közösség és a velük szolidaritást vállaló magyarok világszerte az 1854-ben kivégzett székely vértanúkra emlékeznek. A székely szabadság napja azok emlékét őrzi, akik életüket áldozták a szabadságért és a nemzet eszméjéért. Áldozatuk arra figyelmeztet bennünket, hogy az önrendelkezésért minden nemzedéknek újra és újra ki kell állni. Ez a nap ma is a határozott és egyértelmű kiállás a székely közösség szabadsága, méltósága és az autonómiához való joga mellett – írta.

Szili Katalin kiemelte: a székely közösség ma is demokratikus eszközökkel követeli történelmi jogainak tiszteletben tartását, valamint Székelyföld területi autonómiájának biztosítását. Ezek a törekvések összhangban állnak az európai alapértékekkel és az őshonos nemzeti közösségek jogainak biztosításával. A székely szabadság napja minden évben világos üzenetet küld: a székelység nem mond le önazonosságát biztosító nyelvéről, kultúrájáról, hagyományairól, közösségi jogairól és autonómiaigényéről – rögzítette.

Kitért arra is: március 10-én Marosvásárhelyen, a Székely vértanúk emlékművénél, valamint számos Kárpát-medencei és diaszpórabeli helyszínen gyűlnek össze, akik az összefogás, a nemzeti szolidaritás és a közösségi jogok védelmének jegyében fontosnak tartják a székely közösség melletti kiállást. Egyben kifejezik azt, hogy a szabadság iránti vágy és a közösségi összefogás ereje számunkra ma is élő valóság.

Hírdetés

Minden felelősen gondolkodó nemzettársunk ma kiáll a székely közösség jogos törekvései mellett. Európa pedig a hitelességét a többi közt azzal bizonyítaná, hogy képes felismerni felelősségét a béke és stabilitás megteremtésében és védeni őshonos nemzeti közösségei jogait.

A székely szabadság ügye nemcsak a székelyek ügye – közös európai felelősség, Európa hosszú távú stabilitása megteremtésének felelőssége – fogalmazott a miniszterelnöki főtanácsadó.

MTI

 

The post Szili Katalin: a székely szabadság napja a szabadság és az önrendelkezés melletti kiállás napja appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »