A már hagyománnyá vált háromalkalmas, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében megrendezett Nagyböjti esték előadója idén Gájer László teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának egyetemi tanára. Március 14-én Integráns emberi élet címmel tanított a kiteljesedés útjáról.
A 13. Nagyböjti esték első alkalmán Süveges Gergő és Szkaliczki Örs OCist, a budapest-szentimrevárosi Szent Imre-templom plébánosa köszöntötték a gimnázium teltházas dísztermében Gájer László teológust. A lelkigyakorlatnak, nagyböjti muníciónak szánt sorozat következő alkalmai kéthetente szerdán, március 26-án és április 9-én lesznek 19.30-tól, témájuk az imádság és a misszió.
Gájer László tanítása elején Václav Havel The power of the powerless (szó szerinti fordításban Az erőtlenek ereje) című könyvével kapcsolatosan kiemelte, Csehszlovákiában underground mozgalmakban próbáltak a szabadságról beszélni, bár tudták, az nem fog az életükben elkövetkezni. Buzdított, „legyünk ilyen kisebbség, vállaljuk a felismerésünket akkor is, ha nem tudjuk érvényesíteni. Ez az erőtlenek ereje.”
Az integráns emberi élet fogalmát Jacques Maritain katolikus filozófus 1930-as években született, Az igazi humanizmus című könyvében találjuk meg először; alatta az író azt érti, hogy visszakapcsolódunk a létünk forrásához, Istenhez. Már nem az emberközpontú vagy ateista humanizmust képviseli, hanem olyat, mely visszahelyezi az embert abba az összefüggésbe, amelybe a Teremtő helyezte.
Gájer László Yuval Noah Harari zsidó származású történész Homo Deus és a Nexus című munkáiból vett gondolatokat, mert ő – bár keresztényként nem igen tudunk egyetérteni vele – ki tudta fejezni azt a közérzetet, amiben élünk. A poszthumanista szerző szerint az emberközpontúság egy elkövetett bűn a valóság eredeti integritása ellen, „a vallások sivár Ibsen-drámává változtatták az univerzumot, melynek mindössze két szereplője van, az Isten és az ember”. Az ember előtti állapotban kölcsönös jó viszonyban volt egymással anyag, szellem és lélek. Harari szerint a probléma az, hogy az ember elkezdte kizsákmányolni a világot, és tevékenységét vallási szempontból megalapozta. A megoldás: térjünk vissza az ember előtti állapotba, a történelem előtti mély harmóniába. Harariról tudjuk, hogy a buddhizmus felé irányul, finoman elfordul a férfi és a nő elhatárolt voltától, ugyanígy átjárható számára az ember és állat, ember és természet, világ és szellem, világ és Isten fogalma, hiszen köztük őseredeti egységet feltételez, és gondolatai benne vannak a mai közhangulatban, jelzik, hogy vágyunk az elveszett integritásra:
Tapasztaljuk azt is, hogy posztmodern világban eltűnnek az egyetemes kijelentések. Nem tudjuk megállapítani, kinek van igaza, a kereszténység elveszett hegemóniája után az igazságot kontextusfüggővé tesszük. A saját közegünkben is érzékeljük, hogy nem tudunk egységes eszmét, tekintélyszemélyt felmutatni, akire tömegek néznének fel, mert minden relatív. Nem tudunk egyetérteni emberekkel, egyre több a belső feszültség, és még baráti körben is ott van ez a széttöredezettség.
– fogalmazott Gájer László.
A posztkeresztény kor jellegzetessége, hogy ugyan vannak vallási megújulások, de tapasztalható a hit elutasítása is, az egymással ellentétesen összefeszülő tendenciák miatt nehéz tájékozódni. Egyre több tartalomhoz férünk hozzá, de mivel a számítógép algoritmusa érdeklődésünknek megfelelően ránk szab egy információs buborékot, meg vagyunk győződve a saját igazunkról.
Tanításában Gájer László ez után olyan liberális politikai gondolkodókat sorolt, akik éppen a kapaszkodók elvesztése miatt jutnak el keresztény értékekhez. Richard Dawkins újateista gondolkodó természettudományos érveket sorol fel Isten ellen, mégis arról beszél, hogy ő kulturális szempontból kereszténynek vallja magát, mert a keresztény értékek nélkülözhetetlenek az élethez. A kultúrkeresztény ateista tehát sürgeti a keresztény szabályokhoz való visszatérést. Mark Zuckerberg is egyre gyakrabban jelenik meg zsidó vallási szimbólumokkal, pedig neki köszönhetjük az információs buborékokat. Francis Fukuyama posztmodern köntösbe öltöztetett, mégis keresztény állításaival liberális politikai gondolkodó létére a társadalom működése érdekében emel szót az emberi személy fogalma mellett. John Gray filozófus, író egy 2019-es Why the liberal West is a Christian Creation című interjújában is hasonlóan nyilatkozik. Carl R. Trueman presbiteriánus teológus, egyháztörténész A modern én felemelkedése és diadala című könyvében arra tesz kísérletet, hogy felfejtse a szexuális forradalomhoz vezető szellemi eseményeket egészen a 16. századtól kezdve. Megállapítja, hogy ha az ember fogalma bizonytalan, az erkölcs is az.
Mindezek a gondolatok azt mutatják, mintha lenne egy konzervatív visszarendeződés; arra bátorítanak, hogy térjünk vissza ahhoz, ami igazságos társadalmat tudott létrehozni, máskülönben megnyílik az út valamilyen totalitarizmus felé.
Mindnyájan tapasztaljuk, hogy bármilyen témában képesek lennénk összeveszni egymással az adott információs buborékunk mentén politikai és kulturális érveket felhozva. Markáns szempontrendszerek, feloldhatatlannak tűnő véleménykülönbségek csapnak össze mindenféle, Egyházzal kapcsolatos kérdésben is: hogy milyen az Egyház viszonya az államhoz, az ingatlanokhoz, hogy kellene viselkednie, vagy hogy mit gondolunk a cölibátusról. Érezhető, hogy nincs meg az objektív tengely, melyhez viszonyulni tudnánk erkölcsi értelemben – következtetett az előadó. – Ráadásul ezek sokszor manipulatív viták, melyek erősítik a posztkeresztény tapasztalatot: minden egész eltörött, valami elveszett, nincs meg az integritás. Ha a politikai kereszténység szintjén próbálunk válaszokat adni a felmerülő problémákra, nem találjuk meg a belső békét, „nem találunk otthonra önmagunknál”.
Gájer László ahhoz hasonlította Isten belépését az életünkbe, mint amikor társasjátékot játszunk, és a kezünkben lévő öt zseton helyett Isten ötszázat ad a kezünkbe. Figyelmeztetett,
A teljes, gazdag emberi élet valóságát az Édenkert fejezi ki. Isten ebbe a kertbe helyezte el az embert, aki ott felismeri a kereteit, Istent és a valóság szabályszerűségeit. Ott Isten a csúcs, de az ember is a helyére kerül, integritástapasztalatot nyer. Fel kell emelkedni tehát egy olyan valóságba, mely bennünket az eredeti integritásunk állapotába visszahoz, ahol az ember kitüntetett létező, de Isten alá rendeződik minden, mert ő a felfüggesztési pont.
A Biblia végén bemutatott város, a Mennyei Jeruzsálem az égből jön, ajándék számunkra. Már nem Éden, mert azt elveszítettük, de a megváltás által több annál. Benne az ember alá rendeződött valóságot sem fogjuk leigázni, mert Istentől azt a feladatot kaptuk, hogy őrizzük és gondozzuk, így hajtsuk uralmunk alá.
Isten hív minket erre a „kvantumugrásra”, mely által magasabb energiaszintre kerülünk, más összefüggésben gondolkodunk, felismerjük a valóság dinamikáját.
Rowan Williams nyugalmazott canterbury érsek a keleti teológiáról írt könyvében a Jézus-imát végző emberről írja, hogy az elnyeri az Istenbe vetett nyugalom tapasztalatát. Az „édentapasztalat” nem intellektuális teljesítmény, sokkal inkább imádságból, befelé figyelésből fakad: a mindennapos félórás csendből, melyben nem gondolkodunk vagy olvasunk.
A Niceai Zsinat előtti szent írók műveiben sokszor előkerül az egység gondolata: az Atya és a Fiú egy, de a Fiú az emberekkel is egylényegű. Ő hív, hogy legyek vele egylényegű. Lépjünk ki tehát az emberközpontú humanizmusból, engedjük meg, hogy az isteni valóság részesei legyünk. Isten nem marad távol az anyagi világtól, belejött a világba, megtestesült. Hívja a világot arra, hogy az ő része legyen.
Nikólaosz Ludovikosz, a bizánci teológia képviselője Az isteni szeretet története című könyvében beszél arról, hogy a kereszténységben az egylényegűség miatt megfigyelhető egyfajta szent materializmus. Istennek fontos, amiben élünk. Nem elmenekülni kell ebből a világból valamilyen ideális valóságba. A kereszténység szent materializmus, lehet enni, élni, aludni, szerelmesnek lenni, fellázadni Istenben, mert mindez a valóság őhozzá tartozik.
Isten elénk jön a megtestesült Jézus Krisztusban. Odafordulunk-e hozzá az imádságban? Jézus Krisztus személye a felfüggesztési pont.
Olyan ez, mintha a hegy tetejére vezetnének utak, de Isten, a hegycsúcs lejön, megtestesül és megvált, az elérhetetlennek tűnő igazság eljön. Ezért nincs más út. Ő az egyetlen út és az igazság, ami elvezet a teljességre.
Fotó: Merényi Zita
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
