Habár keveset tudunk Mátyás király híres édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek az életéről, azt bizonyosan kijelenthetjük, hogy erős és talpraesett asszony volt. Férje távollétében az ország legnagyobb méretű uradalmát igazgatta, de Hunyadi halálát követően politikai érzékéről is számot adhatott.
Bár idősebb fiát nem tudta megóvni a hóhér pallosától, nagy érdeme volt abban, hogy fiatalabbik gyermekéből király vált. Időskorában sem kellett félteni: ha kellett királynékkal kelt birokra, majd felnevelte fia törvénytelen gyermekét.
A késő középkori magyar történelem leghíresebb édesanyját – Arany Jánosnak köszönhetően – mindenki ismeri, de pontos életrajzi adatokkal nem rendelkezik a történetkutatás. Születési idejéről csupán közvetett információink vannak. Későbbi férje, Hunyadi János feltehetően 1405 körül látta meg a napvilágot, s miután aligha lehetett közöttük nagy korkülönbség, így az 1405–1410 közötti esztendők a legvalószínűbbek.
Ugyanezt az elképzelést erősíti abbéli tudásunk, hogy Erzsébet apja, Horogszegi Szilágyi László 1426-ban Lazarevics István szerb despota szolgálatában állt – miként Hunyadi is –, aki 1427-ben halt meg. Ebből eredően feltehető, hogy a fiatalok 1427 előtt vagy akkortájt ismerték meg egymást, s egybekelésükre 1427 és 1430 között került sor. Az ifjú katona, Hunyadi és a fiatal magyar nemesleány frigyéből 1431-ben született az első gyermek, László.
A második életben maradt örökösre, Mátyásra sokat várt a pár (1443-ig), aminek két okát sejthetjük. Egyfelől nem zárható ki, hogy voltak csecsemőkorban meghalt gyermekeik is, másfelől épp az 1430-as évek második felétől indult emelkedésnek Hunyadi politikusi karriere (1439-ben kapott először bárói méltóságot, szörényi bán lett), amely 1446-ban a királyság kormányzóságával érte el csúcspontját, s ez rendre hosszabb időre elszólította felesége mellől a családfőt.
Nos, ezek azok az esztendők, amikor Szilágyi Erzsébet először szerepet kapott a Hunyadi család, majd később a Magyar Királyság életében. A családi élet helyszíne a köztudat szerint Hunyadi apjának, Serbe fia Vajknak szerzeménye és építménye, a vajdahunyadi vár volt. Mindez eleinte igaz is lehetett – tudjuk, 1431-ben Hunyadi László itt született –, ám a későbbi kormányzó 1441 utáni gyors politikai karrierje megkívánt egy méltó, országosan is számottevő rezidenciát, amelynek kiépítését épp 1442–1443 táján kezdték meg. Ez lehetett az oka annak is, hogy Szilágyi Erzsébet és kísérete Kolozsvárra húzódott Mátyás várható születésének idejére, a munkálatok miatt Hunyad vára alkalmatlan hely lehetett egy várandós anyának.
Arról, hogy Szilágyi Erzsébet milyen szerepet játszott László és Mátyás nevelésében – bátran ki kell mondanunk –, voltaképpen semmit sem tudunk. Kizárólag a későbbi eseményekből következtethetünk, sok bizonytalansággal terhelten, ezekre az esztendőkre. Annyi bizonyos azonban, hogy a szülők tudatosan választottak nem csupán humanista nevelőket, hanem az uralkodói felmenőket nélkülözni kényszerülő gyermekeiknek rokonságot.
A Hunyadi fiúk vérségi kapcsolatba kerültek például a Vingárti Gerébekkel és a Rozgonyiakkal, így az arisztokrácia köreiben jutottak kapcsolatokhoz, s ez később, Mátyás trónra kerülését követően kiemelt szerepet kapott.
A fontos és befolyásos rokonokon túl remek nevelők is kerültek a család közelébe. Közülük a legismertebb a két kiváló humanista: Zrednai (Vitéz) János püspök és a lengyel Sanocki Gergely. Kiválasztásukban Hunyadi Jánosé volt a döntő szó, anyjuknak e kérdésben csekély befolyása lehetett. Olyannyira, hogy annak is maradt nyoma, hogy a fiatal Mátyás nem is „otthon” volt, hanem Nagyváradon vendégeskedett Vitéz János püspöki udvarában, s itt folyt tanítása.
Ezzel szemben ugyanakkor látni érdemes, hogy Hunyadi bármilyen okosan és előrelátóan választotta is ki gyermekei nevelőit, maga rendkívül keveset tartózkodott Hunyadon és a család további birtokain. Jól ismert kormányzói korszakában (1446–1452), amely hat esztendőt ölelt fel, mindössze tizenöt napot töltött négy részletben (1446 júliusában, 1449 májusában és 1451 áprilisában és májusában) Hunyadon.
Habár ez az időkör az adatok hézagossága miatt néhány nappal bővíthető, érdemben az arányok akkor sem változnak. Eszerint a Hunyadi fiúk nevelőin kívül a legfontosabb szerep, az „otthon” biztosítása apjuk gyakori és hosszas távolléte miatt anyjukra, Szilágyi Erzsébetre hárult. Későbbi s még idézendő ismereteink alapján kijelenthető, hogy a birtokok igazgatása a korban szokatlanul „jól ment” a kormányzónénak, talán éppen az előbbi ok miatt.
Láttuk, Hunyad nem volt a család legfontosabb vára ekkortájt, ezt a szerepet a kormányzó temesi ispán régi központja, Temesvár töltötte be. Ezért majdnem biztosak lehetünk abban is, hogy a gyermekek és Szilágyi Erzsébet itt többet tartózkodtak, mint erdélyi birtokaikon. Habár Hunyadot a család 1443 után – tehát pontosan Mátyás születését követően – nagy költséggel kiépíttette, politikai és katonai okok rendre Budára és Temesvárra szólították őket.
A hunyadi építkezések miatt Mátyás korai esztendeiben biztosan a temesvári „udvar” lehetett a meghatározó. Itt élt testvére és anyja is, akinek kevés ezen évekből származó levélkeltezése közt akad temesvári, s arról is van tudomásunk, hogy a Hunyadiak kincstárát is itt őrizték. Ennél többet azonban erről az időszakról s benne a családi életről nem tudunk.
Ahhoz képest, hogy férje elvesztése előtt gyakorlatilag alig tűnik fel a forrásokban, annál váratlanabbul lép elénk Szilágyi Erzsébet Hunyadi 1456-os halála után. Hirtelen szakadt rá több feladat: a hatalmas vagyon igazgatása, a familiáris támogató csapat vezetése és persze fiainak sorsa.
Testvére, Mihály személyében kapott ugyan segítséget, de a legfőbb döntések meghozatala mégiscsak az ő dolga volt. Ahogy ma látjuk, a feladatot férfiúi határozottsággal és sikerrel oldotta meg. A vagyon egyben maradt (itt most terjedelmi korlátok miatt nem részletezhető, jobbára közismert események után). 1456-ban Cillei Ulrik nándorfehérvári meggyilkolását követően László fiát – legalábbis egy időre – megvédte a hirtelen királyi bosszútól.
Ám Hunyadi László 1457 tavaszi kivégzését követően a „Hunyadi-birodalom” súlyos csapást szenvedett. A politikai és hatalmi gondoknál nagyobb súlyú volt, hogy Erzsébet idősebb fiát vesztette el. Ettől kezdődően minden lépésével azon volt, hogy Mátyást (aki ekkor, ne feledjük, V. László király fogságában volt előbb Budán, majd Bécsben, végül Prágában) mihamarabb biztonságban tudhassa, hiszen 1457 nyarán még senki sem lehetett biztos abban, hogy Mátyás élete nem a vérpadon fog-e véget érni.
Az anya, a „családfő” és a taktikus „politikus” lépései aligha bonthatók szét. A király 1457 novemberi halála után egy rövid, de annál intenzívebb belháború vette kezdetét, amelynek végeredménye, hogy Szilágyi Mihály, illetve Erzsébet közreműködésének köszönhetően 1458 januárjában az országgyűlés távollétében választotta királlyá Hunyadi Mátyást. Az anyai szándék teljesült, fiából király lett, de még nem volt szabad.
A testvére által vezetett Hunyadi-párti fegyverek ereje mellett Szilágyi Erzsébet politikai erényeire is támaszkodhatott. Fia trónra emeléséhez ügyes politikai húzással nyerte meg a nádort adó, nagyhatalmú Garai családot, Mátyást eljegyezte Garai László leányával. Ezzel pedig szinte párhuzamosan került sor a választott királyt Prágában őrző Podjebrád Györggyel való megállapodásra is. Ennek értelmében a fiatal király feleségül vette – zsenge kora miatt később ugyan – Podjebrád Kunigundát (Magyarországon Katalinnak nevezték).
Az így keletkezett zavar hamar megmutatkozott a belpolitikában, részben ennek volt köszönhető, hogy Garai László 1458 végén, 1459 elején szembefordult a királlyal. A fő célt mégis sikerült elérni: Mátyás kiszabadult, s 1458 februárjában Budán elfoglalhatta a trónt, még ha a Szent Korona hiányában (hisz az III. Frigyes császár birtokában volt Bécsben) a koronázásra egyelőre nem kerülhetett sor.
1458-tól új fejezet kezdődött Szilágyi Erzsébet életében. Fia királyságával a Hunyadi-klánnak ismét férfi lett a vezetője, ezért e feladatok többé nem az asszony vállára nehezedtek, habár jól látszik, hogy a családi birtokvagyon kezelését anyjára hagyta a király. Ezt ráadásul ki is egészítette a királynéi birtokok sokasága, lévén Podjebrád Katalin röviddel Budára kerültét követően, 1464 elején gyermekágyi lázban meghalt (fiukkal együtt), s 1476 végéig nem volt hivatalos királynéja az országnak.
E látszólagos háttérbe kerülés dacára Szilágyi Erzsébet a fia közelében maradt. Ez időkből ismert leveleit jobbára Budáról keltezte, leginkább akkor, amikor maga Mátyás is ott tartózkodott. Ennek azonban fontos indoka volt, mégpedig családi eredetű. Erzsébet élete utolsó majd’ másfél évtizedét ugyanis két asszonnyal kellett a királyi udvarban megosztania: Edelpeck Borbálával, majd Aragóniai Beatrixszal.
Mátyás és az Alsó-Ausztriában fekvő Stein városából származó Borbála 1470 februárjában ismerkedett meg Bécsben, amikor a magyar uralkodó majd’ egy hónapig tárgyalt a városban III. Frigyes császárral. A rövid ismeretségből szerelem lett, amely hosszú évekre meghatározta Mátyás és a budai udvar életét, s az ország későbbi sorsára is befolyással lett. Ennek legfőbb oka, hogy 1473-ban a törvénytelen kapcsolatból megszületett Corvin János – mi már igen, de ekkor Budán még senki nem tudta –, Mátyás egyetlen felnőttkort megélt gyermeke.
Minekutána a törvénytelen utód s különösen annak édesanyja a nyilvánosság előtt a lehető legkevesebbet mutatkoztak, a kisgyermek felügyeletét „hivatalból” alighanem Szilágyi Erzsébet látta el. 1476-ig, Beatrix érkezéséig mai, igen csekély idevágó ismeretünk szerint unokája nevelése és felügyelete volt a legfőbb feladata. Borbála előbb 1473-ban egy tekintélyes besztercebányai kőházat és hozzá tartozó bányákat, majd 1475 nyarán egy Bécshez közeli kis váruradalmat kapott. Oda is költözött, s később férjhez is ment. Utóbbira már Beatrix miatt volt szükség.
Az itáliai feleség érkezése felborította az addigi állapotokat. Főképp azért, mert az ifjú királyné és Mátyás a trónörökös mihamarabbi érkezésében reménykedtek. S az ara értelemszerűen igényt tartott az eladdig Erzsébet kezelésében álló királynéi uradalmakra is, ami sejtésünk és néhány adatmorzsa alapján konfliktushoz vezetett anya és fia között. Erzsébet kompromisszumra kényszerült: fia beleegyezésével számos elfekvőséget megtarthatott, köztük Óbudát is, de 1477 után vissza kellett oda vonulnia, ahogyan kevéssel korábban Borbálának ausztriai birtokára.
Az ez utáni levélkeltezései zömmel nem budaiak, hanem óbudaiak, így ritkább vendég lett a királyi palotában. Habár erről forrásaink közvetlenül nem tudósítanak, sejthető, hogy Corvin János is vele élt az óbudai várban. Ez a „mellőzöttség” azonban rövid ideig tartott.
1479–1480-ra ugyanis világossá vált, hogy Mátyásnak új feleségétől nem lehet törvényes utóda. 1479 őszén ezért Corvint hercegi rangra emelte, 1481-től „hivatalosan” is utódjának tekintette, s a fiaágon kihalt családok birtokait (elsők között a Garaiakét) rendre fiának adta, aki így 1490-re a királyság legvagyonosabb embere lett.
Szilágyi Erzsébet bizonyosan örömmel fogadta unokája emelkedését, ám az idős nagymama már nem érhette meg a későbbi eseményeket: fia halálát és unokája kiesését a trónra esélyesek köréből, mivel 1483 legvégén vagy 1484 januárjában – bizonyosan hetven évesnél idősebb korában – meghalt.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
