Kézzelfogható eredménye van annak, hogy az utóbbi években erősödött a Románia és Magyarország közötti konstruktív együttműködés – jelenttette ki Tánczos Barna, Románia miniszterelnök-helyettes, miután Budapesten tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.
„A magyar és román vállalkozások, és az ott dolgozó emberek a nyertesei annak, hogy a magyar támogatással megvalósult schengeni csatlakozás óta jelentősen nőtt a két ország közötti kereskedelem. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel ma Budapesten arról tárgyaltunk, hogy tudjuk tovább mélyíteni az együttműködést, közösen élénkíteni a két ország gazdaságát, és reagálni a biztonságpolitikai és energetikai kihívásokra” – írta Tánczos Barna a találkozót összefoglaló, a Facebook-oldalán közzétett posztjában.
Jelezte egyúttal, hogy bemutatta Szijjártó Péternek a Romániában elfogadott gazdaságélénkítő és beruházásösztönző csomagot, illetve közölte, hogy keresik a további lehetőségeket arra, hogy a két ország támogatási programjai a lehető legjobban tudják segíteni a román–magyar vállalatok fejlődését. Köszönöm Szijjártó Péternek, hogy megerősítette: Magyarország támogatja Románia OECD-csatlakozását, ami stratégiai cél számunkra. Amikor az RMDSZ kormányon van, mindig azt a párbeszédet erősíti, amelynek mindkét ország állampolgárai a nyertesei” – zárta bejegyzését a kormányfőhelyettes.
Szorosabbra fonják az energetikai kapcsolatokat
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményben adott hírt a kétoldalú találkozóról. A dokumentumból egyebet mellett megtudhattuk, hogy a magyar–román együttműködésnek fontos része lesz a következő időszakban az energetikai kapcsolatok szorosabbra fonása. Ezzel kapcsolatban pedig rámutatott, hogy
- tavaly Magyarország körülbelül másfélmilliárd köbméternyi földgázt vásárolt Románia irányából,
- és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a hamarosan kitermelésre kerülő fekete-tengeri mezőkből Magyarország is vásárolhasson.
Szijjártó Péter választási részvételre buzdítja az erdélyi magyarokat
Szijjártó Péter érintette azt is, hogy ezen új háborús világrendben a magyarországi parlamenti választás jelentősége is megnő. „Magyarország és Közép-Európa körül a háborúk szelét érzékeljük, és amikor a parlamenti választásról beszélünk, akkor az nemcsak Magyarország, hanem az egész magyar nemzet jövőjét befolyásolja. Ezért arra kérünk minden határon túl élő magyart, hogy vegyen részt a parlamenti választáson” – mondta. Az nemcsak Magyarország, hanem az egész magyar nemzet jövője szempontjából kritikus fontosságú, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, hogy a magyar emberek pénzét ne vihessék el Ukrajnába, és hogy Ukrajna ne lehessen az Európai Unió tagja” – tette hozzá.
Kifejtette: az ukrán EU-tagság nyilvánvalóan felemésztené a közép-európai államok számára rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat és nehéz helyzetbe hozná egész Közép-Európa mezőgazdaságát és a gazdákat Magyarországon és Romániában is. És nyilvánvalóan, hogyha a magyarok pénzét elviszik Ukrajnába, akkor a határon túli fejlesztésekre sem marad pénz. Ezért arra kérjük az erdélyi és székelyföldi magyarságot, hogy vegyenek részt a parlamenti választáson” – fogalmazott.
A miniszter kitért arra is, hogy Románia schengeni csatlakozásával a határátkelők száma majdnem a duplájára nőtt, ennek eredményeként a határ mentén élő közösségeink sokkal könnyebben járnak át egymáshoz és találják meg egymással a kapcsolattartás lehetőségét. „A schengeni csatlakozásnak egy fontos gyakorlati következménye már, hogy a magyar export Románia irányába a tavalyi esztendőben rekordot döntött, először ment nyolcmilliárd euró fölé” – tudatta. Üdvözölte, hogy Tánczos Barna környezetvédelmi minisztersége idején sikerült megoldani a határon átlépő folyók szennyezettsége jelentette súlyos problémát.
Krónika
Borítókép: Tánczos Barna Facebook-oldala
The post Szijjártó Péterrel tárgyalt Tánczos Barna, szó esett közös projektekről és az országgyűlési választásokról is appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


