Szijjártó Péter újra egyeztetett a román külügyminiszterrel az úzvölgyi temetõ kapcsán

Szijjártó Péter újra egyeztetett a román külügyminiszterrel az úzvölgyi temetõ kapcsán

Magyarország külgazdasági és külügyminisztere ma újra telefonon egyeztetett Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az úzvölgyi helyzetről – közölte a minisztérium sajtófőosztálya.

Teodor Melescani arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy a román miniszterelnök utasítására a román védelmi minisztérium felügyelete alá kerül az úzvölgyi temető, a magyar miniszter ezt tudomásul vette – áll a közleményben.

A magyarországi miniszter arra kérte román kollégáját, hogy a két Honvédelmi Minisztérium hadisírok gondozásáért felelős testülete minél előbb kezdje meg a konzultációkat a kétoldalú és nemzetközi kötelezettségeknek megfelelő rend helyreállítása érdekében.

Mindkét miniszter megerősítette a békés megállapodás szükségességét.

A közleményben arra is kitértek, hogy a KKM folyamatosan kapcsolatban van a legnagyobb erdélyi magyar párttal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel.
Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén. Székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a románok erőszakkal benyomultak a sírkertbe. (MTI)

ÚZVÖLGYI KATONATEMETŐ

» Román katonasírok betonkeresztjeit telepítették az úzvölgyi magyar katonatemetőbe

» Kelemen Hunor a miniszterelnökhöz fordult az úzvölgyi katonatemető ügyében

» Három szinten lépnének fel az úzvölgyi temető ügyében

» Az úzvölgyi katonatemetőben tervezett avatási ünnepség elhalasztását kérik

» Online petíciót indított Hargita Megye Tanácsa az úzvölgyi temető ügyében

» A védelmi minisztertől kért tájékoztatást Dăncilă az úzvölgyi katonatemető ügyében

» Szijjártó Meleşcanuhoz fordult az úzvölgyi katonatemető ügyében

» Dormánfalva polgármestere szerint törvényesek az úzvölgyi katonatemetőben történt átalakítások

» A képviselőház szakbizottsága bekérette a védelmi minisztert az úzvölgyi katonatemető ügyében

» Hargita Megye Tanácsa: pontról pontra cáfolhatók a dormánfalvi polgármester állításai

» Kelemen Hunor Tăriceanuval tárgyalt, aki szerint gyorsan és civilizáltan megoldható az úzvölgyi temető ügye

» Megalakult a kezdeményező bizottság az úzvölgyi rendkívüli helyzet ügyében

» Építkezési felügyelőség: törvényt sértett a dormánfalvi önkormányzat az úzvölgyi temető ügyében

» Nem avatható fel a román emlékmű az úzvölgyi katonatemetőben

» Nem avatható fel a román emlékmű az úzvölgyi katonatemetőben

» Úzvölgyi katonatemető: a magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum szerint a román fél rendre halogatja az ügyek elintézését

» Elhalasztják az úzvölgyi katonai temetőben létrehozott román katonai parcella és emlékmű felavatását

» Kelemen Hunor az úzvölgyi katonatemető ügyéről: a román hatóságoknak felelősségük van a kegyeletsértés megfékezésében

» Politikusok fognak őrt állni az úzvölgyi katonatemetőben, hogy nehogy mégis felavassák az emlékművet

» Megvan az úzvölgyi temetőőrzés beosztása és órarendje

» Civil aktivisták letakarták az úzvölgyi illegális betonkereszteket

» Csütörtök éjszaka közel 200-an őrködtek az úzvölgyi katonatemetőnél

Hírdetés

» A Székelyföldi Önkormányzati Tanács elhatárolódik az úzvölgyi feketezsákos akciótól

» Dragnea: mértékletességre és megértésre van szükség az úzvölgyi katonatemető ügyének rendezéséhez

» Egy EP-képviselőjelölt azt állítja, hogy bántalmazták az úzvölgyi katonatemetőnél

» Băsescu és Rareş Bogdan is lecsapott a műanyag zsákokkal letakart keresztek ügyére

» A letakart úzvölgyi keresztek miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében

» Kihallgatják a rendőrségen Csíkszentmárton alpolgármesterét az úzvölgyi temetőben történtek miatt

» Hivatalos: az RMDSZ felmondta a PSD-ALDE-val való együttműködést

» Szerdától lezárnák az úzvölgyi katonatemetőt

» Jelképesen három lakattal lezárták az úzvölgyi katonatemetőt

» A védelmi tárca közölte: nem járult hozzá az úzvölgyi katonatemető átalakításához

» Ismét a kormányhoz fordult az RMDSZ az úzvölgyi katonatemető ügyében

» Dan Tanasă arra kéri a katonákat, hogy csütörtökön vonuljanak az úzvölgyi katonatemetőhöz

» Semjén Úzvölgyében: minden közösségnek joga van ahhoz, hogy virágot helyezzen el ősei és halottai sírján

» A belügyminiszter Facebookon nyugtatja a kedélyeket az úzvölgyi események kapcsán

» A Hargita megyei prefektus felszólította a csíkszentmártoniakat, hogy biztosítsák az úzvölgyi megemlékezés feltételeit

» Szijjártó Péter telefonon beszélt a román külügyminiszterrel az úzvölgyi rendezvények kapcsán

» Román provokátorok erővel törtek be az úzvölgyi sírkertbe

» Kelemen Hunor: a belügyminiszter és Hargita megye prefektusának menesztésére szólítjuk fel a miniszterelnököt

» Az RMDSZ EP-képviselői: Elítéljük a magyarság megfélemlítését célzó úzvölgyi román akciót

» Fotóriport: Kevesen múlott Úzvölgyében, hogy nem történt tragédia

» Úzvölgyi incidens: a budapesti román nagykövet megtagadta a párbeszédet a magyar külüggyel

» Alfalvi Fiatalokért Egyesület állásfoglalása: A jövő mi vagyunk

» Czika Tihamér: A halottaknak mindegy. Nekünk nem

» Büntetőjogi kivizsgálás indul az úzvölgyi temető kapujának megrongálása miatt

» Székely István az úzvölgyi incidensről: nem egy egyedülálló esetről van szó

» Transindex TV: Gyászos délután az Úz-völgyében

» Mindannyiunk kudarcának nevezi az USR az Úz-völgyében történteket

» Az EMNP büntetőjogi feljelentést tesz az úzvölgyi katonatemetőben történt agresszió miatt

» A román külügyminisztérium szerint a magyarok szították a feszültséget az Úz-völgyében

» A PLUS is sajnálkozott az Úz-völgyében történteket miatt

» Markó Béla: Halottak háborúja

» Áder János is megszólalt az úzvölgyi események kapcsán

» Dăncilă a védelmi minisztérium kezelésébe adná az úzvölgyi katonatemetőt

» Úzvölgyi konfliktus: milyenek voltak a higgadt hangok a román sajtóban?

» Mit keresett Úzvölgyében az augusztusi bukaresti tüntetés fő „verőlegénye”?

» Hivatalos: Sebastian Cucoș koordinálta a csendőröket az Úz-völgyében

» Tamás Gáspár Miklós: Csak magunkra számíthatunk

» Szilágyi N. Sándor: Jelek és kérdőjelek az úzvölgyi konfliktus körül

» Videó: „Sok román fiúval csókolóztam és nem szőrös a nyelvük”. Az interetnikus szolidari

további közviták »


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »