Szijjártó Péter: újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Szijjártó Péter: újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak, ami újfent megerősíti, hogy Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy Ukrajnában immár több mint négy éve zajlik egy „teljesen értelmetlen és reménytelen háború”.

„Ebben a háborúban immár sajnos több mint száz magyar ember halt meg. Tegnap erősítették meg, hogy újabb három magyar áldozata van a háborúnak. Három técsői járásból származó fiatalember. Közülük ketten nősek és családosak voltak, őket a feleségük és két-két gyermekük most már hiába várja haza, és volt egy egyedülálló magyar áldozat is” – mondta.

„Ezzel összesen immáron sajnos 104 olyan magyar emberről tudunk, akik ebben a teljesen értelmetlen és reménytelen háborúban halt meg. Ebben a háborúban, amelyhez Magyarországnak az égegyadta világon semmi köze nincsen”

Hírdetés

– folytatta. „Ezt a háborút minél előbb be kell fejezni, és gondoskodni kell arról, hogy ebbe a háborúba Magyarországot soha senki ne keverhesse bele. Ehhez holnap választást kell nyerni” – húzta alá.

„Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia, és Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell annak érdekében, hogy ez a háború minél előbb véget érjen, és ne legyen újabb magyar áldozat” – fűzte hozzá.

„Természetesen a három újabb magyar áldozat családjaival a külképviseleteink felvették a kapcsolatot és az ilyenkor szokásos támogatást ennek a három családnak is nyújtani fogjuk” – összegzett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »