Szijjártó Péter: új világrend alakult ki

Szijjártó Péter: új világrend alakult ki

Olyan megállapodásra van szükség Nagy-Britannia és az Európai Unió között, amelynek révén nem lehetnek rosszabbak Magyarország és Nagy-Britannia kapcsolatai – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány nemzetközi konferenciáján előadásában kiemelte: fair megállapodásra van szükség az EU és Nagy-Britannia között. Elutasítjuk azt a megközelítést, hogy meg kellene büntetni a briteket, tiszteletben kell tartani a döntésüket, még akkor is, ha Magyarország érdeke is az lett volna, ha Nagy-Britannia az unióban marad – mondta.

A külügyminiszter kifejtette: a Brexit politikai veszteség, mivel a britek tárgyszerűen, pragmatikusan beszéltek az EU jövőjéről folytatott vitában, és a szuverenista tábor a leghangosabb hangját vesztette el.

A Brexit nem oka a nehézségeknek, hanem következménye annak, hogy az EU nem hozott meg olyan intézkedéseket, amelyeket kellett volna – magyarázta. Hozzáfűzte: csak az egyik oldalon vonták le a személyi konzekvenciákat, a brüsszeli intézmények ezt nem tették meg.

Többpólusú rendszer jött létre

A külügyminiszter azt mondta: új világrend alakult ki, az egypólusú helyett többpólusú rendszer jött létre.

A változások között említette a „minden eddiginél határozottabb patrióta” amerikai gazdaságpolitikát. Mi is patrióta gazdaságpolitikát folytatunk – tette hozzá.

Azt mondta, „nem kellene meglepőnek lennie”, hogy az új elnök az Egyesült Államokat tekinti elsőnek, és „vagy sírunk miatta”, vagy olyan döntéseket hozunk, amelyekkel versenyképesek leszünk a változó körülmények között. Jó az is, hogy az új amerikai elnök kimondta: minden nemzetnek joga van önmagát tenni az első helyre – tette hozzá.

Szijjártó Péter újabb változásként nevezte meg az amerikai-orosz közeledés lehetőségét, és kijelentette: „Magyarország szurkol azért”, hogy újra tudják építeni ezt a kapcsolatrendszert, mert korábban Kelet és Nyugat konfliktusainak Közép-Európa mindig a vesztese volt.

Nem lehet nyílt diskurzust folytatni a szankciókról

Kitért az EU-orosz viszonyra is. Közölte: a szankciókról nem lehet nyílt diskurzust folytatni az unióban, pedig ez fontos kérdés, az intézkedések politikai és gazdasági szempontból is kudarcot vallottak.

Hírdetés

A külügyminiszter az EU jövőjéről elmondta: a schengeni zóna túlélése nélkülözhetetlen az európai gazdaságnak. Fontos az is, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásokkal kapcsolatban aktívabbnak és rugalmasabbnak kell lennie az uniónak – közölte.

Iain Lindsay, Nagy-Britannia budapesti nagykövete hangsúlyozta: bár Nagy-Britannia kilép az EU-ból, Európa „megbízható partnere, elkötelezett szövetségese és közeli barátja marad”, hiszen sok közös érdek köti össze őket.

Közölte: Nagy-Britanniának új viszonyt kell kialakítania az EU-val, hogy a Brexit sikeres legyen.

A cél az, hogy mindenki nyertesnek érezze magát – mondta.

A nagykövet kiemelte: a Brexit nem a brit-EU kapcsolatok végét, hanem egy új, izgalmas fejezet kezdetét jelenti. A diplomata egyúttal üdvözölte a magyar kormány konstruktív hozzáállását a kérdéshez.

Soha nem látott feladat a brexit

Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: a Brexittel olyan feladat előtt áll az EU, amellyel eddig még nem szembesült. Az unión belül a legfontosabb kérdésekben egyetértés teremthető, abban például nincs vita, hogy a brit munkavállalóknak ugyanolyan jogokat kell élvezniük az EU-ban, mint az uniós polgároknak Nagy-Britanniában. A feleknek a lehető legszorosabb kapcsolatra kell törekedniük egymással, de „a labda az együttműködés mikéntjéről elsősorban Nagy-Britannia térfelén pattog” – mondta.

Gulyás Gergely szerint az EU-nak önkritikusnak kell lennie; ha a migrációt másként kezelte volna, akkor az nem lett volna döntő faktor ennél a döntésnél.

Christoph Bergner (CDU), Szász-Anhalt tartomány volt miniszterelnöke, a német Bundestag külügyi bizottságának tagja arról beszélt, hogy tiszteletben kell tartani a britek demokratikus döntését. Alapvető hiba lenne csak Nagy-Britanniában keresni a Brexit okait, azokat az EU-nak magában is kell keresnie – mondta.

Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának néppárti tagja kijelentette: a Brexit a populizmus eredménye, sokan a külföldi munkavállalók ellen hangolták a brit szavazókat. A Brexit olyan, mint egy válóper, egy vagyonmegosztási per, sok kérdést kell tisztázni, de mindez Nagy-Britanniának nagyobb gond, mint az EU-nak – mondta.

Súlyos kihívások Európa előtt

Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviselet-vezetője arról beszélt: Európa előtt megmaradnak a súlyos kihívások, amelyeket egyetlen tagállam sem képes egyedül megoldani, ezért össze kell fogniuk, szövetségesekként kell megvitatniuk, hogyan alakítsák az EU és Nagy-Britannia partneri kapcsolatát.

Schaller Ernő, a Polgári Magyarországért Alapítvány külügyi igazgatója hangsúlyozta: Magyarország és a vezető magyar politikusok meggyőződése mindvégig az volt, hogy bár az EU erősebb és hatékonyabb Nagy-Britanniával, el kell fogadni a britek döntését.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »