Szijjártó Péter szerint újabb ukrán provokáció készülhet Kárpátalján

Szijjártó Péter szerint újabb ukrán provokáció készülhet Kárpátalján

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azonnali magyarázatot követelt az ukrán kormánytól egy kárpátaljai provokációról szóló sajtóhír miatt, amelyben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség pártjának betiltásáról esik szó.

„El a kezekkel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől! Azonnali magyarázatot követelünk az ukrán kormánytól a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő jogaikért küzdő párt betiltásáról szóló médiaértesülések kapcsán!”

– írta a Facebookon Szijjártó Péter. A külügyminiszter további magyarázatot nem fűzött az ügyhöz, a helyi sajtó azonban hétfő este számolt be arról, hogy az ukrán-magyar kémügy hátterében már arról is megbeszélések folynak, hogy betiltsák a kárpátaljai magyarok pártját. Erről a Novini Zakarpattya helyi hírportál írt, amely ezzel összefüggésben idézte a magyar kormány által kémkedéssel vádolt kárpátaljai önkormányzati képviselő, Ceber Roland mondatait. Ceber pár nappal ezelőtt, egy interjúban azt mondta:

Hírdetés

„Kárpátalján van egy politikai párt, amely a regionális és városi tanácsokban képviselteti magát, és amelyet Budapestről irányítanak – és ez nem titok”.

A képviselő ugyan nem nevezte meg a KMKSZ-t, de szerintük egyértelműen a szervezetre utalt. A Novini Zakarpattya emellett úgy értesült, hogy az ukrán bűnüldöző szervek jelenleg is vizsgálatot folytatnak a KMKSZ ellen a kémüggyel összefüggésben. Gyanújuk szerint ugyanis az ügy egyik érintettje pénzügyi támogatást kapott valamilyen, a KMKSZ-hez köthető intézménytől, és ez lehetne az indokuk a párt betiltására.

Brenzovics Lászlót, a KMKSZ vezetőjét már évekkel ezelőtt kitiltották Ukrajnából, és jelenleg is büntetőeljárás zajlik ellene az országban – emlékeztetett a helyi portál, amely szerint ez is indok lehet tiltáshoz. A Novini Zakarpattya szerint a szervezet betiltása éles reakciót válthatna ki a magyar kormány részéről, és tovább eszkalálhatná a helyzetet Budapest és Kijev közt, miközben a magyar közösség befolyását is jelentősen csökkenthetné a helyi önkormányzatban.

Hirado.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »