Szijjártó Péter szerint a fegyverszünet nem jelent egyet az ukrán területek feladásával

Amikor a háborúnak vége lesz és elkezdődnek a béketárgyalások, nem szükségszerű, hogy a határok a mostani frontvonalak helyén maradjanak − fogalmazott Szijjártó Péter az AP amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában. A tárcavezető az ukrajnai háborúval kapcsolatban elmondta: az, hogy Magyarország a békét sürgeti, nem jelenti annak elfogadását, hogy Oroszország megtartaná az általa jelenleg ellenőrzött területeket.

Amikor a háborúnak vége lesz és elkezdődnek a béketárgyalások, nem szükségszerű, hogy a határok a mostani frontvonalak helyén maradjanak. Ezt saját történelmünkből is tudjuk. A tűzszünetnek azonban most kell eljönnie − hangsúlyozta Szijjártó Péter. Felvetette az Egyesült Államok felelősségét is, kitért Donald Trump kormányzásának idejére. Hozzátette: Trump Oroszországgal ápolt viszonya is kedvező lenne a jelenlegi helyzetben, hangsúlyozva, hogy a volt amerikai elnök hivatali ideje alatt Moszkva senki ellen nem indított támadást.

Mint tudjuk, jelenleg sem Kijev, sem Moszkva nem hajlandó a béketárgyalások megkezdésére. Ukrajnában azzal hárítják el az erre irányuló felhívásokat, hogy túl nagy áldozatot hozott már az ország ahhoz, hogy most befagyassza a konfliktust, s Oroszország megtartsa a megszállt területeket.

A kijevi magyarázat szerint Moszkva csak arra használná fel az időt, hogy megerősítse hadseregét, s újult erővel esne újra neki szomszédjának.

Az orosz fővárosban pedig abban bíznak, hogy az idő előrehaladtával csökkenni fog a Nyugat támogatása, azaz úgy látják, a háború elhúzódása nekik használ.

Hírdetés

Szijjártó Péter egy másik közösségi posztjában a kárpátaljai magyarság ügyét is érintette. Megbeszélést folytatott Ilze Brands Kherisszel, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkár-helyettesével.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében felidézte: „miközben 1300 magyarországi iskolában és óvodában fogadunk be Ukrajnából menekült gyerekeket és diákokat, aközben Ukrajnában 99 magyar általános és középiskolát fenyeget a bezárás veszélye az ukrán oktatási törvény miatt.”

Hozzátette, hogy 2015 óta Ukrajnában számos olyan jogszabály született, amelyek lépésről lépésre sértették meg és csökkentették az anyanyelvhasználathoz kapcsolódó kisebbségi jogokat. Az elmúlt nyolc évben folyamatosan kaptuk az ígéreteket az ukrán hatóságoktól, hogy meg fogják oldani ezt a problémát, azonban valójában nem tettek semmit – írta Szijjártó Péter.

Ilze Brands Kherisnek, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkár-helyettesének „világossá tettem, hogy Magyarország egyetlen esetben sem fogja tudni támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak” – olvasható a bejegyzésben.

Forrás: kiszo.net

Fotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

The post Szijjártó Péter szerint a fegyverszünet nem jelent egyet az ukrán területek feladásával appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »