Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia is közvetlenül és súlyosan érzi a háború és a migráció hatásait

Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia is közvetlenül és súlyosan érzi a háború és a migráció hatásait

Magyarország és Szerbia egyszerre érzi közvetlenül és súlyosan a saját bőrén az ukrajnai háború és az illegális bevándorlás hatásait, ezért mindkét fél a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárásában érdekelt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szerb kollégáját fogadta kedden. Ivica Dacic Orbán Viktorral is tárgyalt.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Ivica Dacic szerb külügyminisztert, aki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására tartózkodik Magyarországon. A külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az Ivica Daciccsal közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Magyarország és Szerbia sorsközösségét hangsúlyozta, rámutatva, hogy ezen két fontos biztonsági kihívás kevés más országot sújt egyszerre hasonló mértékben Európában.

– fogalmazott. Sem a magyarok, sem a szerbek nem felelősek ezért a háborúért, de annak árát mindkét nemzet fizeti – tette hozzá.

  “Értjük, hogy ez száz vagy ezer kilométerekre innen nem tűnik ilyen súlyosnak, de aki eszkalációt vagy a háború meghosszabbítását okozza, az a mi nemzeti érdekeinkkel is ellentétesen cselekszik.”

– húzta alá. Szijjártó Péter elmondta, hogy a kétoldalú együttműködésből mindkét fél sokat profitál, amit az is mutat, hogy a magyar-szerb kereskedelmi forgalom tavaly 75 százalékkal nőtt, óriási rekordot döntve. Kiemelte: tavaly 4,8 milliárd köbméter földgáz érkezett Magyarországra Szerbián keresztül, ami a teljes hazai felhasználás feléhez közelít, a másik irányban pedig 438 millió köbmétert szállítottak.

Hírdetés

Emlékeztetett, hogy a Török Áramlat építése ellen komoly nyomást fejtettek ki egyes szövetségesek, de az napjainkban sehogy sem lenne kiváltható.

“Ha akkor a szerbek és mi, magyarok, nem álltunk volna ellen a nyomásnak, akkor ma hatalmas bajban lennénk.”

– hangoztatta. Közölte, Magyarország kész új infrastrukturális beruházások végrehajtására Szerbia kőolajellátás-biztonságának megteremtése érdekében, illetve a felek öt éven belül megduplázzák a két ország közötti villamosenergia-összeköttetés kapacitását.

Szijjártó Péter a szerb-koszovói konfliktussal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy Magyarország a békés megoldásban, a párbeszéd útján létrejövő kompromisszumban érdekelt, ezért is vállalta korábban a NATO koszovói békefenntartó műveletének (KFOR) vezetését. Úgy vélte, hogy ezen kompromisszumkeresés sikerét veszélyeztethetné, ha különböző európai formációk idő előtt felvennék Koszovót, ezért a kormány nemmel fog voksolni, ha szavaznak arról, hogy Koszovót tagként felvegyék-e az Európa Tanácsba.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »