Szijjártó Péter: közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS közötti tárgyalásokban

Szijjártó Péter: közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS közötti tárgyalásokban

Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty és a szerbiai vezetés között, aminek nyomán korábban nem látott biztonságba kerülne Közép-Európa energiaellátása – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedoviccsal közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy jó eséllyel hamarosan eljöhet az első mérföldkő a NIS többségi tulajdonának megszerzéséről szóló egyeztetéseken, a következő napokban létrejöhet az első fontos megállapodás a Mol és a Gazpromnyefty között. „Magyarország kormánya azért támogatja a Mol bevásárlási szándékát a NIS-be, mert ez akkora előrelépést biztosítana a közép-európai térség energiaellátásának biztonsága szempontjából, hogy ehhez fogható biztonságban Közép-Európa energiaellátása még soha nem volt” – mutatott rá.

„Három, szárazföld által körülzárt, kőolajmezőkben nem túl gazdag ország, Szlovákia, Magyarország és Szerbia kőolajrendszerének összehangolt működése, a pozsonyi, a százhalombattai és a pancsovai kőolajfinomítók integrált működése mind az energiaellátás biztonsága, mind az energiaárak szempontjából egy olyan helyzetet fog teremteni, amilyen jó helyzetben még soha nem volt a közép-európai térség” – folytatta.

Szijjártó Péter Belgrádban
Belgrád, 2026. január 15. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dubravka Dedovic szerb bányászati és energiaügyi miniszter közös sajtótájékoztatót tart megbeszélésük után Belgrádban 2026. január 15-án. MTI/KKM

„Olyan jó helyzetet fogunk teremteni az árak és az ellátásbiztonság szempontjából is, amilyen helyzetben Szlovákia, Magyarország és Szerbia még nem voltak” – tette hozzá.

Megerősítette, hogy a Mol, leendő tulajdonosként, stratégiai fontosságúnak tartja a pancsovai finomítót, vagyis minden olyan híresztelés hazugság, amely arról szól, hogy a magyar vállalat csak piacot akar szerezni és a létesítményt pedig bezárná. Úgy fogalmazott, hogy az ilyesfajta állítások „álhírek, egy szándékos zavarkeltő művelet elemei, hiszen pontosan tudjuk, hogy bármilyen jó is egy ügy, ellenérdekeltek mindig vannak„. Leszögezte, hogy a magyar kormány folyamatos diplomáciai támogatást nyújt annak érdekében, hogy a Mol a NIS jövőbeni többségi tulajdonosaként tudjon belépni a szerb kőolajpiac működtetésébe. Szijjártó Péter ezután tudatta, hogy Magyarország és Szerbia kormányközi megállapodást fog kötni, amelyben lefektetik a stratégiai olajipari együttműködésnek kedvező környezet alapjait, valamint rögzítik, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a két ország között tervezett kőolajvezetéknek. „És itt nem csak arról van szó, hogy új kőolajvezeték köti majd össze az országainkat, hanem egy új olajtermék-vezeték is épül, amely a Mol százhalombattai finomítóját és az újvidéki logisztikai központját fogja összekötni” – fejtette ki.

Szijjártó Péter Belgrádban
Belgrád, 2026. január 15. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Marko Duric szerb külügyminiszter találkozója Belgrádban 2026. január 15-án. MTI/KKM

Hírdetés

„Tehát a Mol belépése tulajdonosként a szerb olajpiacra a NIS többségi tulajdonának megvásárlásával, illetve a magyar-szerb kőolajvezeték megépítése olyan előrelépés Közép-Európa, Szerbia, Magyarország és Szlovákia energiaellátásának biztonságában, amelynek nyomán olyan jó helyzetbe kerülünk, amilyenben még soha nem voltunk. És ezért támogatja a kormány a Mol vásárlási szándékát, és ezért kötünk kormányközi megállapodást a szerb kormánnyal” – húzta alá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és az Európai Unió politikája korábban már egy igen súlyos energiaválsághoz vezetett Közép-Európában, és Brüsszel a térség helyzetét láthatóan tovább akarja rontani az eddigi megbízható források és bejáratott szállítási útvonalak elzárásával.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez a krízis újfent bizonyította a magyar-szerb barátság erejét, enélkül ugyanis nem lett volna garantálható a biztonságos energiaellátás a régióban. „Az elmúlt hónapok a bizonyítékát adták annak, hogy Magyarország nélkül nincs energiabiztonság Szerbiában, és Szerbia nélkül nincs energiabiztonság Magyarországon” – jelentette ki, emlékeztetve arra is, hogy a tavalyi évben 7,8 milliárd köbméternyi földgáz érkezett hazánkba a szomszédos országon keresztül. Végül kiemelte, hogy a Szerbiában előállt nehéz helyzet kezelése érdekében a Mol mára körülbelül két és félszeresére növelte a kőolajexportját, amely mennyiséggel elérte a teljesítőképessége felső határát.

„Mindhárom üzemanyagdepója a Mol-nak itt Szerbiában az operatív maximumon van, és a Mol benzinkútjai több mint 20 százalékos forgalomnövekedést tudtak menedzselni az elmúlt hetekben” – fűzte hozzá.

MTI

The post Szijjártó Péter: közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS közötti tárgyalásokban appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »