Szijjártó Péter: Itt az ideje, hogy Brüsszel felébredjen

Görögországnak kötelessége védenie az Európai Unió külső, schengeni határait – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter közölte: konzultált a görög külügyminiszterrel azt követően, hogy Törökország felől migránsok indultak el az unió felé.

Ha még nagyobb lenne a nyomás, és a migrációs hullám végigsöpörne a Nyugat-Balkánon, Magyarország akkor is megvédi a déli határait. Senkit nem engedünk be illegálisan és semmiféle nyomásgyakorlásnak nem fogunk meghajolni – fogalmazott.

Hírdetés

Több hónapja tudható, hogy a négymillió menekültet befogadó Törökország számára két lehetőség van: vagy megteremti annak lehetőségét, hogy az érintettek visszatérjenek hazájukba, vagy kinyitja a kapuit Európa felé – mondta a politikus.

Itt az ideje, hogy Brüsszel felébredjen, és a képmutató, Európára veszélyes bevándorláspolitika helyett végre azt tegye, ami az európai emberek érdeke, amivel meg lehet védeni az európaiak biztonságát – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Meg kell teremteni a menekültek hazatérésének feltételeit – tette hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »