A magyar külgazdasági és külügyminiszter a NATO informális tanácsülésén vesz részt Antalyában csütörtökön. Indulás Törökországba, Antalyába, ahol a NATO informális tanácsülésén veszek részt – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
„Azonban ma a világ egy másik törökországi városra, Isztambulra figyel, ahol megindulnak a közvetlen orosz–ukrán tárgyalások.”
Utóbbival kapcsolatban kiemelte: „Reméljük, hogy mindkét fél nyitott lesz a megállapodásra”, majd felszólította Brüsszelt, hogy semmilyen lépést ne tegyen, amely akadályozná az orosz–ukrán megállapodást a békéről vagy legalább a tűzszünetről.
Mint arról korábban beszámoltunk, a mai napon Isztambul ad otthont annak a közvetlen tárgyalásnak, amelyre három év szünet után először kerül sor Ukrajna és Oroszország között.
A diplomáciai fordulat szombaton este indult, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasolt Ukrajnának. A bejelentés néhány órával azután történt, hogy több európai vezető 30 napos tűzszünetre szólította fel Moszkvát.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezdetben habozott elfogadni az ajánlatot, ám Donald Trump közbelépésének köszönhetően végül beleegyezett a tűzszünetbe, majd úgy fogalmazott:
„Nincs értelme tovább halogatni a vérontás befejezését. Várom Putyint csütörtökön személyesen Törökországban.”
Szerdán este azonban hivatalossá vált, hogy sem Vlagyimir Putyin, sem Donald Trump nem vesz részt személyesen a tárgyalásokon. Trump még kedden jelentette be, hogy maga helyett Marco Rubio amerikai külügyminisztert küldi a találkozóra. Az orosz delegáció élére várhatóan Szergej Lavrov külügyminiszter kerül.
Ezúttal Putyin hátrált ki a béketárgyalásokból, nem lesz ott az isztambuli találkozón
hirado.hu
Nyitókép: facebook.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


