Az erdélyi és székelyföldi magyarok megmutatták, hogy erős magyar érdekképviseletet akarnak Bukarestben – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn reggel a Facebook-oldalán.
Az RMDSZ fantasztikus eredménye a romániai parlamenti választáson biztosítja, hogy a jövőben is erős hangja lesz a magyarságnak a bukaresti parlamentben,
ahol így semmilyen döntés sem születhet a magyarokról a magyarok nélkül – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.
Hozzátette: ugyanakkor az RMDSZ jó szereplése nagy segítséget fog jelenteni a magyar–román kapcsolatok további fejlesztése érdekében is.
Az exit pollok szerint a kormányon lévő szociáldemokraták nyerték a parlamenti választást
Meggyengült ugyan, de a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte a vasárnapi romániai parlamenti választásokat 26 százalékkal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig 5 százalékos eredménnyel parlamenti képviselethez juthat a belföldi urnazáráskor közzétett exit poll szerint.
A szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések szerint második helyre a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) került, míg a jelenlegi parlament két, magát jobbközép erőként meghatározó pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetséget egyaránt 15,5 százalékon mérték.
Rajtuk kívül két új párt juthat parlamenti képviselethez: Diana Sosoaca EP-képviselő SOS Romania pártja és a Fiatal Emberek Pártja (POT), amely az elnökválasztás első fordulójában élen végzett, az egykori Vasgárdával nyíltan szimpatizáló Calin Georgescut támogatta.
(MTI)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »