Szijjártó megemberelte magát Rómában: Ilaria Salis nem mártír, majdnem megöltek ártatlan embereket Magyarországon

Olaszországban egyesek egyfajta áldozatként, mártírként mutatják be a Magyarországon fogva tartott Ilaria Salist, ennek viszont semmi köze nincs a valósághoz, miután a nő társaival együtt előre eltervezett módon ártatlan embereket vert kis híján halálra az utcán – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában.

A tárcavezető megdöbbenését fejezte ki az Ilaria Salis olasz állampolgár magyarországi fogva tartásával kapcsolatos reakciók felett. "Ezt a hölgyet egyfajta áldozatként, mártírként mutatták be Olaszországban, aminek semmi köze nincs a valósághoz. A hölgy egy radikális, szélsőséges baloldali szervezet tagjaként, csoportosan érkezett meg Magyarországra világos tervvel, világos szándékkal, hogy védtelen, ártatlan embereket kapjanak el és verjenek agyon az utcán" – mondta.

"Nem is hirtelen felindulásból elkövetett bűncselekményről, hanem egy előre jól megfontolt, kifundált, megtervezett cselekményről van szó" – jegyezte meg.

"Majdnem megöltek embereket Magyarországon, agyonvertek az utcán embereket, s ezután beállítják ezt a hölgyet úgy, mint hogyha mártír lenne, vagy valami igazságtalan eljárás alanya lenne" – húzta alá.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy ha valaki Olaszországban hasonló cselekedeteket követne el, akkor valószínűleg szintén büntetést kapna. "És őszintén remélem, hogy ez a hölgy Magyarországon is el fogja nyerni méltó büntetését, mert senki, semmilyen szélsőséges baloldali csoport ne tekintse valamilyen bokszringnek Magyarországot, ahova eljönnek, és jól eltervezik, hogy valakit majd agyonvernek" – közölte.

"Én nagyon csodálom azt, hogy a függetlenségére oly büszke olaszországi média nem mutatta be az áldozatokról szóló képeket, csak a hölgyet mutogatták itt az olasz médiumokban" – tette hozzá. Majd leszögezte: "a hölgy részt vett egy előre megtervezett, kis híján halállal végződő emberverésben, és ezért el kell nyernie a méltó büntetését".

Hírdetés

Végül egészen elképesztőnek nevezte, hogy Olaszországból próbálnak beavatkozni egy magyar bírósági eljárásba.

"Minket állandóan azzal vádolnak – mondjuk így, Brüsszelben, sokszor olasz egyetértéssel is, legalábbis korábban -, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás függetlenségét sérti a kormány. Ehhez képest most a kormánytól azt követelik, hogy avatkozzon be egy igazságszolgáltatási eljárásba" – mondta. "Természetesen nem fogunk, a bíróság teszi a saját dolgát, és majd meg fogja hozni a maga ítéletét" – összegzett.

(MTI)

Korábban írtuk:

Az olasz külügyminisztert "megrázta" a kéz- és lábbilincs látványa, szerinte nem egyezik az európai normákkal

"Csoda, hogy élünk" – ártatlan Ilariáék egyik áldozatát is megszólaltatta egy olasz lap


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »