Szijjártó már nagyon várja a repülőtéren a kínai elvtársakat

Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen, és a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is vezető helyen szerepeljen – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Szijjártó Péter a kínai kormányfő, Li Ko-csiang megérkezése előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján közölte: Magyarország az előbbiek tekintetében mindeddig sikeres tudott lenni, az első nyolc havi adatok szerint 26 százalékkal tudta növelni a kivitelt Kínába a tavalyi 25 százalékos növekedést követően.

A kínai beruházások értéke ma Magyarországon már meghaladja a 4,1 milliárd dollárt – tette hozzá.

Hírdetés

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint 23 kétoldalú megállapodást írnak alá a kínai fél és a közép-európai országok között hétfőn, a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozóján.

Közölte azt is, hogy hétfőn írják ki a Budapestet a szerb fővárossal, Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszán felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »