Szijjártó: Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést akar építeni Romániával

Szijjártó: Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést akar építeni Romániával

Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést akar építeni Romániával, és a világjárvány idején megtapasztalt ésszerű együttműködést szeretné továbbfejleszteni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben, ahol román hivatali partnerével, Bogdan Aurescuval tárgyalt.

Közös sajtóértekezletükön elmondta: Magyarország a közép-európai térség együttműködésének erősítésében érdekelt, kétoldalú kapcsolatait pedig a kölcsönös tiszteletre alapozza.

– szögezte le. Hozzátette:

Szijjártó Péter bukaresti tárgyalásai során azt kérte román kollégájától, hogy

Elmondta: a Fidesz kormányra lépése óta ötszörösére növelte a nemzeti kisebbségeknek és így a román közösségnek járó költségvetési támogatást, és a magyar parlamentbe beterjesztett új nemzetiségi törvény a nemzeti közösségek tulajdonába juttatja az általuk oktatási vagy kulturális célra használt ingatlanokat.

Hírdetés

Hamarosan véget érnek a két ország gázhálózatának összekötését célzó munkálatok, amelyek révén lehetővé válik a Romániából Magyarország irányába történő gázszállítás is, az első időszakban évi 1,75 milliárd köbméter, és várhatóan augusztusra elkészülhet az újabb autópálya-csatlakozás a két ország között – sorolta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter hozzátette:

Aurescu a trianoni békeszerződés közelgő centenáriumára utalva hangsúlyozta: a két országnak túl kell lépnie az eltérő történelemszemléleten, és a kölcsönösen előnyös projektekre összpontosítva „valódi” stratégiai partnerséget kell felépítenie.

Ehhez szerinte ki kell lépni a kölcsönös „provokációk” logikájából, a kölcsönös tiszteletre és bizalomra kell alapozni a kétoldalú kapcsolatokat, és a Romániába látogató magyar tisztségviselőknek tartózkodniuk kell attól, hogy a stratégiai partnerség szellemével ellentétes nyilatkozatokat tegyenek.

Megjegyezte: Románia számára a trianoni békeszerződés a románság számára „elsődleges jelentőséggel bíró” – Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó – 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatának nemzetközi elismerése volt. Elismerik Magyarország jogát ahhoz, hogy maga döntsön a történelmi eseményekkel kapcsolatos megemlékezésekről, de azt szeretnék, ha a két ország kapcsolatát a 21. századi, európai szellemű, pragmatikus jövőépítés szándéka határozná meg – hangoztatta a román külügyminiszter.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »