Szijjártó: Magyarország hozzájárul ahhoz, hogy a NATO továbbra is minden idők legsikeresebb védelmi szövetsége lehessen

Szijjártó: Magyarország hozzájárul ahhoz, hogy a NATO továbbra is minden idők legsikeresebb védelmi szövetsége lehessen

Mindent el kell követni, hogy elkerüljük a közvetlen összecsapást a NATO és Oroszország között, miután továbbra is jelentős a kockázata annak, hogy hosszasan elhúzódik az ukrajnai háború – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Madridban.

A tárcavezető a NATO csúcstalálkozójáról jelentkezett, s kiemelte, hogy a konfliktus elhúzódása „azzal a következménnyel jár, hogy emberek ezrei halnak meg teljesen értelmetlenül, hogy tartósan fennmarad a háborús inflációs környezet, aminek nyomán globális gazdasági válság alakulhat ki, és az energiaellátás biztonsága is komolyan sérül a következő időszakban”. Rámutatott, hogy ezért minden eddiginél fontosabb a béke mielőbbi megteremtése.

Szijjártó Péter közölte, hogy a nap folyamán elfogadják a szövetség új stratégiai koncepcióját, amire már nagy szükség volt, ugyanis 2010 óta jelentős mértékben átalakult a világ biztonsági környezete.

Tájékoztatása szerint emellett átfogó támogatási csomagot hagynak jóvá a tagállamok Ukrajna számára, amely alapvetően képzési és oktatási támogatásról, a háború utáni újjáépítésről, kibervédelemről és golyóálló mellények szállításáról szól.

Hírdetés

„Ez a csomag ebben a formában biztosítja, hogy a NATO mint szövetség továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába. Alapfilozófiája lehetővé teszi, hogy továbbra is elkerüljük a közvetlen konfrontációt a NATO és Oroszország között” – szögezte le.

A miniszter ezt követően örömmel nyugtázta, hogy sikeresen lezárultak a tárgyalások Törökország, valamint Finnország és Svédország között, így utóbbiak meghívást kaphatnak a katonai szervezetbe.

Végül pedig aláhúzta:

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »