Szijjártó ma is benyalt a gazdiknak: azt hazudja, nonszensz népirtással vádolni a civilek tízezreit lemészárló Izraelt

Szijjártó ma is benyalt a gazdiknak: azt hazudja, nonszensz népirtással vádolni a civilek tízezreit lemészárló Izraelt

"Magyarország elítéli az Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon indított jogi támadást" – tette közzé Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden közösségi oldalán.

A miniszter a Facebookon közölte: "az izraeli kormány koalíciós megállapodásának megfelelően új izraeli külügyminiszter lépett hivatalba év elején, Yisrael Katzcal azonban nem vagyunk ismeretlenek egymásnak, négy éve egyszer már találkoztunk, amikor ő a közlekedési kérdésekkel foglalkozott".

Hozzátette: "ma telefonon gratuláltam neki hivatala elfoglalásához, egyúttal áttekintettük a közel-keleti helyzetet. Elmondtam új kollégámnak, hogy Magyarország elítéli az Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon indított jogi támadást: egy terrortámadást elszenvedő országot vádolni népirtással nyilvánvalóan nonszensz. Magyarország álláspontja változatlan, kiállunk Izrael önvédelemhez fűződő joga mellett".

Szijjártó Péter kifejtette: "Izraelt súlyos terrortámadás érte, rengeteg ártatlan ember halt meg a Hamász támadása nyomán. Hisszük, hogy az egész világ érdeke, hogy a most folyó terrorellenes akciók sikerrel záruljanak annak érdekében, hogy soha többé, sehol a világon ne fordulhasson elő ilyen brutális terrortámadás".

Hírdetés

"Természetesen beszéltünk a túszul ejtett ártatlan emberekről is, egyetértettünk, hogy a Hamásznak minden túszt minél előbb szabadon kell engednie. Mindent megteszünk közösen azért, hogy a még fogságban lévő izraeli-magyar kettős állampolgár is a lehető leghamarabb visszanyerhesse szabadságát. Megállapodtunk, hogy konzultációnkat jövő héten Jeruzsálemben személyes találkozó keretében folytatjuk" – közölte bejegyzésében.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Szijjártó megerősítette izraeli barátjának, hogy továbbra is támogatják palesztin civilek tízezreinek lemészárlását


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »