Szijjártó: hamarosan a világ második legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója lesz Magyarország

Szijjártó: hamarosan a világ második legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója lesz Magyarország

Magyarország a keleti vállalatok beruházásainak köszönhetően ma a negyedik helyen áll az elektromos akkumulátorok gyártása terén, de hamarosan feljön a második helyre a globális rangsorban – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben az MTI tudósítása szerint.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egy övezet, egy út kezdeményezés nemzetközi fórumán arról számolt be, hogy a Kelet és Nyugat közötti, kölcsönösen előnyös együttműködésre Magyarország a legjobb példa, amely óriási erőfeszítéseket tett azért, hogy a beruházások fontos találkozási pontjává váljon mindkét irányból.

A magyar külügyér rámutatott, hogy hazánkban mind a három német prémium autómárka gyártóbázissal fog rendelkezni. Emellett arról is szólt, hogy a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártójának mindegyike keleti vállalat, amelyek közül már öt is elkötelezte magát Magyarország mellett, a szektor legnagyobb cége, a kínai CATL is.

Hírdetés

Ennek köszönhető az, hogy ugyan Magyarország a lakosságszámát tekintve csak 95. a világon,

a globális rangsorban az akkumulátorgyártási kapacitást illetően jelenleg a negyedik helyen áll, rövidesen pedig fel fog jönni a második helyre

– hangsúlyozta Szijjártó Péter.

"Hogy miért nem azt a célt tűztük ki, hogy világelsők legyünk, annak az az oka, hogy a világelső Kína" – fogalmazott.

(Címlapkép: (Szijjártó Péter/Facebook)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »