Szijjártó és barátai

Szijjártó Péter külügyminiszternek sok jó barátja van. Korábban a Rotschildokat méltatta és szögezte le, hogy komoly a kapcsolat. Most Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz volt soron.

– Tedros Ghebreyesus régi barátom, még etióp külügyminiszter korából ismerem őt jól. Számos tárgyalást folytattunk már, és mindig jól megértettük egymást – írta Szijjártó a közösségi oldalán.

Mint mondja, természetesen támogatják az újraválasztását (mely az elmúlt percekben meg is történt – a szerk.), ő ugyanis már bizonyított, hiszen a "koronavírus-világjárvány idején sem engedte, hogy a WHO működését átpolitizálják."

Egyébként Gebrejeszusz a WHO első orvosi végzettség nélküli igazgatója, elődeihez képest némileg politikai háttérrel is rendelkezik. Online életrajzán a WHO úgy határozza meg képesítését mint etióp egészségügyi miniszter 2005 és 2012 között.

Hírdetés

"Meglepetésünkre" tagja a Tigray Népi Felszabadítási Frontnak (TPLF), amely körülbelül olyan békés szervezet, mint amilyennek a neve is mutatja. Ez kommunista forradalmi pártként alakult meg és 1991-ben került hatalomra, gerillahadjáratot vezetett a Mengistu-diktatúra ellen, és száműzetése után koalíciót hozott létre két másik etnikai párttal.

– Egyetértünk vele abban is, hogy biztosítani kell minden ország számára a hozzáférést a vakcinákhoz. Hazánk ennek keretében összesen 7 millió oltóanyagot biztosított más országok számára. Most újabb súlyos egészségügyi kihívás előtt áll a világ, már hallani egy újabb lehetséges víruskitörésről, ezért a WHO-nak most a szakmai kérdésekre kell fókuszálnia a geopolitikai kérdések helyett – így folytatta a külügyminiszter.

– Ma újra egy járványtól hangos a világsajtó. Reméljük, hogy ez rádöbbent mindenkit a nemzetközi egészségügyi együttműködés fontosságára. Ma Genfben, a WHO közgyűlésén kiderül, hogy ez így van-e – írja egy másik bejegyzésben. Minden bizonnyal arra gondol, hátha kitalálnak valami "csodálatos" ötletet az úgynevezett majomhimlőre hivatkozva, amely újabb és újabb korlátozásokat hozhat.

Mindenesetre Szijjártó nem aratott finoman szólva sem egyöntetű elismerést még a saját kommentelői részéről sem.

L. J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »