Szijjártó elment Vietnámba, hogy kiköszörüljön egy tízéves csorbát

Szijjártó elment Vietnámba, hogy kiköszörüljön egy tízéves csorbát

Pedig vannak ennél sokkal fontosabb csorbák, sokkal közelebb is! – mondanák az örök elégedetlenkedők, de Szijjártó Péter külügyminisztert nem abból a fából faragták, hogy ez őt meghassa.

Újra megnyitotta Ho Si Minh-városban Magyarország főkonzulátusát szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta:

ezzel a kormány tízéves csorbát köszörült ki a vietnami nagyvárosban működtetett külképviselet egy évtizeddel ezelőtti bezárását követően.

Egyes térségekben igencsak népszerű étel a csorba

Hírdetés

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy az egykori Saigon az ország gazdasági, kereskedelmi és technológiai központja, ezért gazdasági érdekérvényesítés ottani képviselet nélkül aligha lehetséges.

„Ha valaki gazdasági együttműködést akar építeni, gazdasági érdekeit akarja érvényesíteni, akkor Ho Si Minh-városban is kell képviselettel rendelkeznie” – húzta alá a miniszter az MTI megfogalmazása szerint, a mondat tehát a továbbiakban így néz ki:

Ha valaki gazdasági együttműködést akar építeni, gazdasági érdekeit akarja érvényesíteni, akkor Ho Si Minh-városban is kell képviselettel rendelkeznie.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy Ho Si Minh-város immár nem csak vietnami, hanem délkelet-ázsiai viszonylatban is jelentős gazdasági, pénzügyi csomópontnak számít, és Magyarország az Európai Unió hatodik tagországa, mely főkonzulátust nyitott a városban.

A köszörű egy nagyon fontos szerszám

A tárcavezető úgy véli, hogy a Ho Si Minh-városi fejlesztési terv súlypontjai pontosan egybeesnek a magyar gazdaság erősségeivel, amilyenek a többi között a vízgazdálkodás, a környezetipar, az élelmiszeripar, az IT-szektor és a gyógyszeripar. Szijjártó Péter arra az álláspontra helyezkedett, hogy szorosabb gazdasági együttműködéssel tartható lesz a két ország közötti kereskedelem bővülésének 10-20 százalékos üteme.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a helyi gazdasági élet vezető szereplőivel is találkozott, akik késznek mutatkoztak az együttműködésre magyar vállalatokkal. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy az együttműködést és a magyar cégek vietnami versenyképességét az Eximbank 200 millió dolláros hitelkerettel fogja támogatni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »