Szijjártó bepöccent az emberi jogi biztosra

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben fordult Thorbjorn Jaglandhoz, az Európa Tanács főtitkárához, amiért a szervezet emberi jogi biztosa a magyar menekültpolitikát bírálta.

Nils Muiznieks, az ET emberi jogi biztosa a The New York Times amerikai napilap online kiadásában a magyarországi menekültpolitikát bíráló cikket közölt. Ebben a pozsonyi EU-csúccsal kapcsolatban azt írta: nem okozott meglepetést, hogy Magyarország az EU javaslatait leginkább elutasító országok egyike volt, a magyar kormány ugyanis már korábban is hozott olyan intézkedéseket, amelyek ellentétesek az emberi jogok tiszteletben tartásának és a jogállamnak az elveivel. Hozzátette: az emberi jogok szempontjának háttérbe szorítását a magyar kormány menekültpolitikája mutatja leginkább.

Szijjártó Péter erre reagálva csütörtökön azt közölte, hogy az ET emberi jogi biztosának „tudatlansága és Magyarország iránti gyűlölete elképesztő”. A külügyminiszter úgy látja, az ET emberi jogi biztosa azt az országot „támadja elképesztő hazugságaival”, amely minden nemzetközi előírást betart. Egyértelmű, hogy „Nils Muiznieks és elvbarátai a nemzetközi jogszabályok felrúgására, országhatárok megsértésére buzdítanak, ami káoszhoz és anarchiához vezet” – vélekedett. Hozzátette: a magyarok vasárnap „csattanós választ adhatnak Nils Muiznieks hazugságaira”.

Levelet írt a főtitkárnak

Hírdetés

Szijjártó Péter a történtek miatt levélben fordult az ET főtitkárához. A levélben – amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium juttatott el az MTI-hez – emlékeztetett: az emberi jogokért felelős biztos élesen kritizálta Magyarország kormányát a migrációs politikában elfoglalt határozott álláspontja miatt. „Véleményünk jól ismert, és minden tekintetben visszautasítjuk a hasonló, alaptalan kritikákat” – fogalmazott.

A biztos egy olyan országot ítélt el, amely teljes mértékben és szigorúan tiszteletben tartja a menekültügyi és bevándorlási szabályokat. A kormány célja Magyarország határainak és az EU tagállamainak védelme a nemzetközi alapszabályok megtartása mellett, hogy elkerüljünk egy kontrollálhatatlan helyzetet – magyarázta.

Menekült és a migráns között nagy különbség van

A külügyminiszter kiemelte: különösen sajnálatos, hogy a biztos párhuzamot vont a jelenlegi migrációs hullám, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc menekültjei között. Az utóbbi esetben az emberek az erőszak elől menekültek, békésen várva a döntést sorsukról a környező országokban, azok jogrendjét teljes mértékben betartva – emlékeztetett.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ez a vélemény biztosan csak az ET közösségének egyetlen szereplőjéé. A magyar kormány elkötelezett marad azon politika mellett, amely együttműködésen, párbeszéden alapul szakmai irányelvek mentén a kormányközi dialógus részeként – zárta sorait a tárcavezető.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »