Szijjártó: A migráció a legveszélyesebb szakaszához ért

Szijjártó: A migráció a legveszélyesebb szakaszához ért

A migráció minden eddiginél veszélyesebb szakasza következik – jelentette ki Palermóból nyilatkozva kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet mediterrán partnerségi konferenciáján vesz részt, amelyen a szervezet 57 tagállama mellett hat ország, Izrael, Jordánia, Marokkó, Algéria, Egyiptom és Tunézia képviselteti magát, ahol az egyik fő napirendi pont a migráció. Abban nincs vita, hogy a migráció jelenti a legsúlyosabb kihívást az Európai Unió számára megalakulása óta, és az is világos, hogy erre közös és hatékony válasz mindeddig nem született; a brüsszeli bürokraták által kínált megoldások mindeddig eredménytelennek bizonyultak – húzta alá a miniszter.

A migrációs válságot valamilyen pozitív dologként beállító megközelítés egészen egyszerűen hamis képet próbál festeni a valóságról. Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy nem szabad eltagadni, hogy az illegális bevándorlás nagyon komoly biztonsági kockázatot hozott – szögezte le Szijjártó Péter. A tárcavezető kiemelte, hogy az elmúlt két évben 27 terrortámadás 330 halálos áldozatot követelt Európában és 1300-an megsérültek.

“Most azonban egy minden eddiginél veszélyesebb szakasza következik a migrációnak” – húzta alá Szijjártó Péter, rámutatva, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció átütő sikereket ért el, a terroristák korábbi területeinek immár 87 százalékát felszabadították, a terrorszervezet olajbevételeinek 90 százalékát elapasztották, és havonta 1500-2000-ről gyakorlatilag nullára csökkent a dzsihadistákhoz csatlakozó úgynevezett idegen harcosok száma.

Hírdetés

“Ez pedig azt jelenti, hogy a terroristák dühösek és elkeseredettek”, mert rengeteg területet vesztettek, elveszítették lehetőségüket, hogy harcolhassanak, és menekülniük kell – hangoztatta a miniszter. “A terroristánál csak egy rosszabb jelenség van; a dühös és elkeseredett terrorista” – tette hozzá Szijjártó Péter, kiemelve, hogy a menekülési kényszer miatt rekordmennyiségű terrorista fog azzal próbálkozni, hogy az illegális bevándorlási hullámot kihasználva bejusson Európába.

A magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van Európa külső határainak védelmére, és ha ez nem sikerül, “romba dőlhet Európa maradék biztonsága is”. A miniszter példaként említette, hogy Németországban az idei évben eddig mintegy 900 eljárás indult terrorizmus gyanújával, míg tavaly 250, 2013-ban pedig mindössze 68 ilyen ügy volt.

“Itt lenne az ideje, hogy a képmutatás és a politikai korrektség helyett Európa végre tegyen az európai biztonság és az európai emberek biztonságának helyreállítása érdekében, és ez csak hatékony határvédelemmel lehetséges” – emelte ki Szijjártó Péter.

MTI

The post Szijjártó: A migráció a legveszélyesebb szakaszához ért appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »