Szijjártó: a magyar-szerb kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most

Magyarország és Szerbia kapcsolatai soha nem voltak olyan jók, mint jelenleg, és az elmúlt időben sokat dolgoztak azért, hogy ezt el lehessen mondani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető egyeztetett Nikola Selakovic szerb külügyminiszterrel, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a két ország sorsa és jövője szorosan összefügg a történelmük, a vajdasági magyarok és a stratégiai partnerségből fakadó újabb projektek miatt, amelyek alapvetően meghatározzák a fejlődésüket.

Kifejtette: annyi ponton kötötték össze a két országot, hogy gazdaságuk együtt, közösen fog növekedni az elkövetkező években.

A legnagyobb magyar vállalatok – így az OTP és a Mol – a szerb gazdaságban is fontos szerepet játszanak – közölte. Hozzátette: a magyar cégek érdeklődése Szerbia irányába nem csökken, a Magyarországon kívüli beruházásokra kiírt pályázat keretében 24 magyar cég összesen 49 milliárd forintnyi szerbiai beruházást hajt végre a magyar kormány támogatásával
Elmondta: a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal fejlesztését illetően megállapodtak, hogy 2022 tavaszára használható lesz, új összekötő kapcsot jelentve a két ország között.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal a Nyugat-Európába szánt, Görögországba behajózott kínai áruk leggyorsabb szállítási útvonala lesz, és ezért a pozícióért nagy verseny van.

Arról is beszélt, hogy Magyarországnak és Közép-Európának a gázellátás mindig is kritikus kérdés volt.

Törökországból Bulgárián és Szerbián keresztül újabb vezetéket építenek, és 2021 októberére lesz kész az a szakasz, amely a magyar-szerb határt és a nemzeti gázvezetékrendszert összeköti, új útvonalat hozva létre a gázellátás biztosítására – mondta.

Szijjártó Péter ugyancsak fontosnak nevezte a vajdasági gazdaságfejlesztési programot, amelynek keretében 116 milliárd forintnyi beruházás valósult meg.

Hangsúlyozta: a szomszédos országok közül Szerbia biztosítja a legtöbb jogot és a legnagyobb megbecsülést a magyar nemzeti közösségnek, bevonták a VMSZ-t a kormányzati munkába és lehetővé tették, hogy a vajdasági tartományi parlament elnöke magyar legyen. M

Mindez mutatja azt a hozzáállást, amely elfogadhatatlanná és felháborítóvá teszi, hogy Brüsszelből ki akarják oktatni Szerbiát, hogy milyen jogokat adjon a kisebbségeknek – mondta.
Úgy vélte, ha Magyarország európai uniós szomszédai úgy bánnának a területükön élő magyarokkal, ahogyan Szerbia, akkor “a Kárpát-medence boldogabb és nyugodtabb hely lenne”.

A tárcavezető közölte: Szerbia a Nyugat-Balkán kulcsországa, európai uniós csatlakozása európai, szerb és magyar érdek, és a jövőben is mindent megtesznek e folyamat felgyorsításáért.

Hírdetés

A szerb külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország és Szerbia az elmúlt időben a jószomszédi viszonyt erős és kiváló baráti viszonnyá fejlesztette, a mostani találkozón pedig az együttműködés további lehetőségeiről beszéltek.

Több fontos kérdést érintettek, így a gázellátást és az infrastrukturális fejlesztéseket – mondta.

Közölte: országa hálás azért a támogatásért, amelyet Magyarországtól kap az európai integrációs folyamatban, és Magyarországnak köszönhetően az ő véleményük is jobban hallható Brüsszelben.

Ugyancsak köszönetet mondott a járvány elleni védekezéshez adott segítségért.

A szerb tárcavezető kiemelte a kisebbségek fontosságát, hiszen ők – mondta – összekötő kapcsot jelentenek a két ország között. Szerbia célja, hogy a magyar kisebbség minden tagjának szavatolja a törvényben foglalt jogokat, és jó, hogy Magyarország erről minden európai fórumon szót emel – fogalmazott.

Nikola Selakovic arra is kitért, hogy aláírtak egy megállapodást, amely lehetővé teszi a szerb diplomácia számára, hogy jelen legyen ott, ahol Magyarországnak van képviselete, de Szerbiának nincs, és fordítva.

Ez a megállapodás is a bizalom jele – vélekedett.

Kérdésre a szerb politikus elmondta: a következő magyar-szerb együttes kormányülés házigazdája Magyarország lesz, Szerbia bármikor készen áll rá, és amikor a járványhelyzet lehetővé teszi, valamint a magyar kormány is elérkezettnek látja rá az időt, sor kerül majd rá.

Ugyanakkor eddig is nagyon intenzív volt az együttműködés a két ország között – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter ugyancsak kérdésre közölte: Szerbia készen áll öt fejezet megnyitására az uniós csatlakozási tárgyalásokon, és nem látni okot arra, hogy ez miért nem történt meg eddig. Remélhetőleg a következő, portugál elnökség aktívabb lesz, mert Európa kezében ott a lehetőség a bővítésre a Nyugat-Balkán irányába – vélte.

Megjegyezte: a járvány elleni védekezésben példaszerű volt a két ország együttműködése.

Arról is beszélt, hogy az EU-ból azt az értesítést kapták, hogy a nemzeti engedélyezési jogkörrel rendelkező hatóságok álljanak készen, mert az év vége előtt lehet jóváhagyó döntés a Pfizer/BioNTech vakcináról, és az első szállítási adagok megérkezhetnek a tagállamokba a két ünnep között.

Emellett folyamatosan vizsgálják a kínai partnerek által küldött dokumentációt, így ha az a vakcina biztonságos és használható, rövid időn belül onnan is érkezhet szállítmány – mondta. Hozzátette: ha rá kerül a sor, ő is beoltatja magát.

MTI

The post Szijjártó: a magyar-szerb kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »