Szigorúbb törvény vonatkozik az autósokra – meglepően sok embert büntettek már meg

Szigorúbb törvény vonatkozik az autósokra – meglepően sok embert büntettek már meg

Május 14-e óta 243 ügyben indult eljárás.

Aznap lépett életbe a Büntetőtörvénykönyv azon módosítása (a 239./B paragrafus), amely szigorította az eltiltás hatálya alatti járművezetés szankcióját. Eszerint ha valaki aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezet, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha pedig valaki a bírói tiltás ellenére használja az autóját, az az új szabályok szerint már bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Pénzcentrum megkérdezte az ORFK-tól, hogy a módosítás életbe lépése óta hány ügyben indult eljárás. A válasz szerint

Hírdetés

  • vétség miatt 607 eljárás indult olyan sofőrök ellen, akik eltiltásuk ellenére ültek autóba – ez az enyhébb eset, amikot nem a bíróság tiltotta el az illetőt a vezetéstől, hanem mondjuk összegyűltek a jogsijában a büntetőpontok.
  • bűntett miatt 243 esetben indult eljárás olyan sofőr ellen, aki a bírósági eltiltás ellenére ült autóba.

Azt is büntetni kell, aki kölcsönadja a gépjárművét egy eltiltás altt álló személynek. Az ORFK emlékeztetett, hogy az üzembentartó ezen magatartása „engedély nélküli vezetés” szabálysértésnek minősül, és minősült korábban is. Ugyanakkor 2021. május 14-től a szabálysértési elzárással is sújtható szabálysértések körébe tartozik.

Ezek számáról nem rendelkeznek statisztikai adattal, ám figyelmeztettek: e szabálysértés megvalósul akkor is, ha más okból nem rendelkezik a vezetni engedett sofőr erre való jogosultsággal.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »