Szigorít az átoltottság Európa-bajnoka

Portugáliában újabb szigorításokat rendeltek el csütörtökön a koronavírussal fertőzöttek számának jelentős emelkedése miatt.

A december elsejével ismét hatályba lépő egészségügyi veszélyhelyzet miatt a légi úton érkező minden utas csakis negatív koronavírusteszt birtokában utazhat be, még akkor is, ha igazolni tudja, hogy beoltották, vagy nemrég gyógyult fel a fertőzésből – jelentette be António Costa miniszterelnök csütörtök este Lisszabonban tartott sajtótájékoztatóján.

Kiemelte, hogy utasonként húszezer eurós bírsággal sújtják azt a légitársaságot, amely érvényes teszt nélkül szállít bárkit, és ez vonatkozik a beoltottakra is.

"Teljesen mindegy, milyen sikeres volt az oltási kampány, ügyelnünk kell arra, hogy fokozott kockázatokkal járó új fázishoz érkeztünk" – mondta a kormányfő.

"Az esetszám jelentős növekedését tapasztalhattuk az EU-ban, Portugália pedig nem sziget" – húzta alá Costa.

Hírdetés

A kormányfő hangsúlyozta, hogy az oltatlanokhoz hasonlóan a gyógyultaknak és a beoltottaknak is negatív PCR-, vagy antigéntesztet kell felmutatniuk, ha éjszakai szórakozóhelyekre, nagy rendezvényekre akarnak menni, vagy kórházakban, illetve idősotthonokban szeretnék meglátogatni a bennfekvőket.

Mindemellett a hatóságok általános maszkviselési kötelezettséget vezetnek be a zárt köztereken.

Az éttermekre, edzőtermekre, turisztikai létesítményekre és az olyan nagyrendezvényekre, ahol meghatározott ülőhelyek vannak, az a szabály van érvényben, hogy az oltatlanoknak – az oltottakkal és a fertőzésen igazoltan átesettekkel szemben – friss negatív lelet is kell a belépéshez.

A lisszaboni kormány mindemellett szorgalmazta az otthoni munkavégzés újbóli bevezetését. Az évi végi ünnepségek utáni első hétre pedig a kabinet elrendelte az úgynevezett visszafogottság hetét, amelynek keretében kötelező lesz a távmunka, illetve bezárják az iskolákat, egyetemeket, bárokat és az egyéb éjszakai szórakozóhelyeket.

A mintegy tízmillió lakosú Portugália 87 százalékos átoltottsággal éllovas világösszehasonlításban (szinte, ha Gibraltárt nem is vesszük figyelembe, néhány ország, mint az Egyesült Arab Emírségek és Szingapúr is magasabb átoltottságról közölt adatokat – a szerk.). Ugyanakkor az egy hétre vetített fertőzöttségi ráta több napja felfelé ível. Legutóbb több mint 160 új fertőzött jutott százezer lakosra. Szerdán 3773, csütörtökön pedig 3150 új esetet regisztráltak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »