Szigorít a magyar kormány a járványhelyzet miatt

Szigorít a magyar kormány a járványhelyzet miatt

Enyhítések helyett a járványügyi intézkedések szigorításának bejelentése várható a csütörtöki kormányinfón – értesült a Magyar Nemzet kormányzati forrásból.

Mint arról az Infostart is beszámolt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter két héttel ezelőtt ismertette a döntést, hogy elmaradnak a tömegeket vonzó Szent István-napi állami rendezvények, így az augusztus 20-i tűzijáték és a légiparádé is.

Arról pedig július végén dönt a kormány, hogy augusztus 15. után meg lehet-e tartani az 500 fősnél nagyobb zenés-táncos rendezvényeket.

Hírdetés

A Magyar Nemzet összeállítsában emlékeztet arra, hogy számos ország a korlátozások enyhítése után most fokozatosan szigorítana az intézkedéseken.

  • Ausztria ismét kötelezővé tette a maszkot a zárt légterű nyilvános helyeken,
  • Csehországban a koronavírusgócok régióiban szigorították az óvintézkedéseket. Újra kötelező az arcmaszk a zárt helyiségben tartott, több mint százfős rendezvényeken és a korábbi ezer helyett legfeljebb ötszáz fő gyűlhet egybe.
  • Romániában július közepén újabb harminc napra meghosszabbították a veszélyhelyzetet, nem nyithatnak ki a vendéglátóhelyek beltéri részei, a színházak, a mozik és a koncerttermek is zárva maradnak, valamint kötelező a maszk a nyilvános zárt terekben, áruházakban, közintézményekben.
  • Ukrajnában augusz­tus 31-ig hosszabbították meg az úgynevezett adaptív karantént, ami azt jelenti, hogy a helyi hatóságok önál­lóan dönthetnek a korlátozások enyhítéséről vagy szigorításáról.
  • Montenegróban a fiatalok elővigyázatlanságával magyarázzák a továbbra is magas fertőzöttséget,
  • Belgium­ban pedig a legtöbb új eset csaknem felét az antwerpeni régióból jelentették, ahol az enyhítési intézkedések ötödik szakaszát már két hete leállították.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »