Szigorít a kormány: öt helyett egy ember léphet be naponta a tranzitzónába

Szigorít a kormány: öt helyett egy ember léphet be naponta a tranzitzónába

Bekeményít a kormány migráns ügyben. Nem elég, hogy a Belügyminisztérium tegnap indoklás nélkül visszavonta a tavaly decemberben közreadott, 2017-2018-ra szóló menekültügyi támogatási pályázatokat, a Migration Aid nevű civil szervezettől úgy értesültünk: az eddigi napi 5-5 helyett a jövőben már csak napi 1-1 menekült léphet be a szerb-magyar határon felépített két tranzitzónába és nyújthatja be kérelmét a menekült státuszra.

„A kormány úgy döntött, hogy a lehetséges minimumra csökkenti azoknak a háborús övezetekből érkező embereknek a számát, akik beadhatják a menedékkérelmüket a tranzitzónákban. Napi 1 főre.

Ők azok, akik a kormányzati kommunikáció értelmében türelmesen kopogtatnak az ország ajtaján.”

Ez olvasható a Migration Aid honlapjára kitett közleményben. Szerintük a döntés illeszkedik azoknak a pánikszerű politikai döntéseknek a sorába, amiket a kormány azóta hoz, hogy Altusz Kristóf, a külügyminisztérium helyettes államtitkára arról nyilatkozott, 2017-ben közel 1300 menedékkérő kapott védelmet Magyarországon.

http://mno.hu/

A szervezetnél egyébként úgy látják, hogy ennek a szigorításnak drámai következményei lesznek. „Eddig is 6-12 hónapot kellett egy-egy afgán, szír vagy iraki menedékkérő családnak várnia arra a szerbiai menekülttáborokban, hogy beadhassák a menedékkérelmüket a magyar határon és ezzel megnyíljon a lehetőség előttük, hogy legálisan belépjenek az EU területére.

http://mno.hu/

Ezzel a döntéssel a várakozási idő egyik pillanatról a másikra megötszöröződik, mostantól éveket kellene várniuk arra, hogy egyáltalán kopoghassanak Magyarország kapuján„ – írták.

A Migration Aid szerint a kormány döntésének gyakorlati következménye az lesz, hogy újabb lendületet kap az embercsempészet a déli határainknál. Úgy fogalmaznak, hogy az embercsempész bűnszervezetek most dörzsölhetik a tenyerüket és imáikba foglalják Orbán Viktor nevét, mert

újabb százmilliókat tehetnek majd zsebre azzal, hogy a reménytelen szerbiai várakozásba belefáradt családokat gyalog, autóval, kamionnal, vonaton, repülőn átcsempésszék az országon.

Az Altusz-nyilatkozat óta kialakult kommunikációs zűrzavart – a kormány migránsellenes kommunikációja és migránsoknak segítő pályázatok kiírása közti ellentmondás – először a Belügyminisztérium oldotta fel azzal a drasztikus és indokolatlan döntésével, hogy tegnap visszavonta a tavaly decemberben közreadott, 2017-2018-ra szóló menekültügyi támogatási pályázatokat.

A 13 visszavont pályázat között egyebek mellett van a nemzetközi védelmet élvező kísérő nélküli kiskorúak védelmének fokozása és társadalmi integrációjának, önálló életkezdésének segítése, vagy például a lakhatáshoz való hozzájutás megkönnyítését célzó program is, amikre a kormány által amúgy erősen támadott, Soros-féle civil szervezetek is eredményesen pályáztak korábban.

http://mno.hu/

További 9 pályázatot nem vont vissza a Belügyminisztérium: kitoloncolásra és a menekültek önkéntes hazatérést segítő projektekre továbbra is lehet majd pályázni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »