Szidták a női játékvezetőt, „megbűnhődtek”

Szidták a női játékvezetőt, „megbűnhődtek”

A Sparta Praha két focistája kénytelen lesz a női csapattal edzeni, miután sértő megjegyzést tettek egy partjelzőnőre.

Lukas Vachát és Tomas Koubeket a női csapathoz küldte edzeni a Sparta Praha, miután a két focista azt találta mondani egy partjelzőnőre, hogy inkább a konyhában lenne a helye – írja a brit The Guardian.

Hírdetés

A középpályás Vacha, aki sérüléssel bajlódik, Twitterre posztolt egy képet Lucie Ratajováról, amely alá azt írta: „A szakács”. A kapus Koubek pedig azt mondta a Sparta Praha vasárnapi, Zbrojovka Brno elleni 3-3-as döntetlent követően, hogy „Egy nőnek szerintem inkább a tűzhely mellett lenne a helye, nem férfi futballmeccseken játékvezetőként”. Ratajovát azért kezdték ki, mert a Sparta 3-2-es vezetésénél, a meccs 92. percében nem szúrta ki, hogy a brnói Alois Hycka lesen állt, aki így kiegyenlített.

Ugyan a focisták egyből bocsánatot kértek kijelentéseikért, Miroslav Pelta, a Cseh Labdarúgó-szövetség elnöke kijelentette, a végrehajtó bizottság következő ülésén foglalkoznak az üggyel, mert efféle mondatok „elfogadhatatlanok”. A Sparta figyelmeztette játékosait, hogy bizonyos határokat nem lehet átlépni, majd kinevezte a párost a női csapat nagykövetévé – ez edzéslátogatással is együtt jár –, hogy lássák, milyen ügyesek a női focisták.

Egyébként Ratajova sem úszta meg: négymeccses eltiltást kapott a cseh szövetségtől súlyos, meccs kimenetelét eldöntő hibájáért, amelyet ráadásul megelőzött egy másik ugyanilyen hiba is a Sparta egyik góljánál. Azaz két gólban volt benne a keze úgy, hogy nem emelte fel azt, hogy lest jelezzen.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »