Szidták a magyarokat Poprádon, kifakadt a komáromi focicsapat edzője

Szidták a magyarokat Poprádon, kifakadt a komáromi focicsapat edzője

Jozef Olejník, a szlovák másodosztályban szereplő Komáromi FC vezetőedzője nem a szószaporításról híres. Nyilatkozatai általában rövidek, lényegre törőek. Éppen ezért volt meglepetés, hogy a Poprád elleni, szombati vereség után nem csak a mérkőzést értékelte, hanem egy össztársadalmi problémára is rámutatott.

Olejník edző a 2:0-ás komáromi vereséget követő sajtótájékoztatón amellett, hogy elismerte az ellenfél érdemeit, szót ejtett a szlovákiai futball egyik visszatérő – vagy inkább folyamatosan fennálló – problémájáról is. Ez pedig a szurkolói viselkedés.

A Poprád-Komárom találkozó alatt ugyanis egy, vagy több személy magyarellenes szólamokat kiabált be, melyeket az edzőnek és játékosainak címzett.

“Engem nagyon bánt, és nem ez az első eset, ezért úgy döntöttem, hogy ma beszélek róla. Mi szeretjük a labdarúgást, dolgozunk benne azért, mert szeretjük – én, a stábom, a játékosaim. Mi Marekkal (az ellenfél edzője – a szerk. megj.) barátok vagyunk, nagy örömmel járunk Poprádra, mert köztünk nincs probléma.   Egy dolgot azonban elutasítok. Amikor ott állok a vonal mellett, nem fogom azt hallgatni, hogy – már elnézést – ‘kib*szott magyarok’, meg ‘Olejník, menj Magyarországra’. Én ezt nem értem. Minek járnak itt az emberek focira?”

A mérkőzés hajrájában, két perc alatt kapott ki Komárom Poprádon

Olejník hangsúlyozta, hogy az ilyen szurkolói megnyilvánulásoknak nincs helye a stadionokban.

“Elutasítom, hogy a játékosaimat szidják, a magyar kisebbséget szidják, vagy a ‘kis feketét’ küldjék el melegebb égtájakra… Ennek nincs semmi köze a focihoz. Mi igyekszünk, játszani akarjuk a focit (…) A focinak összekötni kellene, nem megosztania. Ilyen embereket mindenhol találni. Nálunk is. Nem fogok ferdíteni, de ezzel kezdeni kell valamit. Talán meg kellene nevelni ezt a társadalmat.”

zárta Olejník.

A poprádiak igazat adtak a komáromi szakembernek, és felszólították a szurkolóiakat, hogy tartózkodjanak a gyűlöletkeltő és sértő megnyilvánulásoktól.

Hírdetés

Magyar válogatott védővel erősítettek a komáromiak

Nem elszigetelt eset

A Körkép.sk az eset kapcsán érdeklődött a komáromi klubnál Jozef Olejník kifakadását illetően.

“Nem elszigetelt esetről van szó, más stadionokban, sőt az ifikategóriákban és a női mérkőzéseken is előfordulnak ilyen esetek. Van, ahol csak egy ember a hangadó, de előfordult már olyan is, amikor többen kiabáltak be – és nem feltétlenül csak a keménymag tagjai közül”

nyilatkozta a Körképnek Konczer András, a klub sajtószóvivője, aki hangsúlyozta, hogy ettől függetlenül nem áll szándékukban panaszkodni, mivel minden csapatuk esetében igyekeznek a labdarúgásra összpontosítani. Ezen felül kiemelte, hogy a KFC nem tűri a nemre, származásra, felekezetre irányuló diszkriminatív manifesztálódásokat a sportlétesítményekben és azokon kívül.

Tizenegy új játékossal erősített a KFC

Nem csak Komáromban

A szlovákiai foci nem mentes a magyar-szlovák viszony negativitásaitól. Kiváló példa erre a DAC, amely esetében nem egyszer fordultak már elő akár vérre menő atrocitások is a szurkolók, vagy épp a szurkolók és rendőrök között. A különbség talán csak a szurkolók számában és a sajtófigyelem nagyságában mérhető.

A komáromi klub nyáron több magyar játékost is igazolt, szurkolói vegyesen szlovák és magyar nemzetiségűek, a közeljövőben pedig komoly magyarországi támogatással kezdik meg a stadionfelújítási/építési munkálatokat.

Komjáthy Petőcz Andrea


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »