Szicíliai partraszállás: több száz menekültnek álcázott hódító érkezett a hét végén

Több száz, csónakokon érkező bevándorló és menekült szállt partra a dél-olaszországi Szicília szigetén a hét végén olasz sajtójelentések szerint.

Agrigento tartomány Palma di Montechiaro településén mintegy 400 ember szállt partra. Többen megpróbálták megállítani az arra autózókat, vizet kértek, és azt, hogy vigyék el őket – jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

A parti őrség most egy nagy hajó után kutat, amelyen a bevándorlók átkeltek a Földközi-tengeren.

Hírdetés

A rendőrség és a katonaság a partraszállók után nyomoz, miután bárki, aki legálisan vagy illegálisan Olaszországba utazik, a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében köteles 14 napra karanténba vonulni.

Ötven embert a Szicíliához közel fekvő Linosa szigetén állítottak elő. A parti őrség Lampedusába szállítja őket, ahol szombaton a jelentések szerint több tucatnyi bevándorló szállt partra.

Az év kezdete és május 22. között mintegy 4500 bevándorló és menekült érkezett Olaszországba a belügyminisztérium adatai szerint, míg a tavalyi év azonos időszakában 1360. 2018-ban több mint 10 ezer ember érkezett Olaszországba az adott időszakban.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »