Az EU tagállamok külügyminiszterei, Nagy-Britannia és az Európa Tanács küldöttsége, valamint az EU külpolitikai vezetője, Kaja Kallas pénteken a nyugat-ukrajnai Lviv városában tisztelettel adózott a több mint három éve Oroszország által kirobbantott háborúban elesett ukrán katonák emlékének.
Az EU diplomáciai képviselőinek lvivi látogatása az Európa-napra és a moszkvai hagyományos katonai parádéra, a győzelem napjára, a náci Németország felett aratott győzelem 80. évfordulójára esik.
A Kreml ezt az eseményt általában a katonai erő demonstrálására és a szovjet hadsereg részvételének hangsúlyozására használja a náci Németország felett aratott győzelemben. Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki beszédében a felvonulás megnyitásakor méltatta a szövetséges hadseregek hozzájárulását a közös küzdelemhez és a nácizmus felett aratott győzelemhez. Hozzátette, hogy „a náci Németország, a militarista Japán és azok különböző régiókban található szatellitállamainak legyőzése a nemzetek közös erőfeszítéseinek eredménye”.
Az ukrán diplomácia vezetője, Andrij Szibiha, erre a kijelentésre reagálva azt mondta, hogy „Putyin tekintheti magát úgynevezett győztesnek, de nincs joga a győzelmet monopolizálni” a második világháborúban.
Az európai diplomácia vezetője, Kaja Kallas kijelentette, hogy Lvivben „az Európa-napot Ukrajnával és népével ünnepeljük, mert a családban megosztjuk az örömöket és a nehézségeket is”. Az X hálózaton közzétett bejegyzésében biztosított Ukrajna egységes támogatásáról.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter tájékoztatása szerint az EU-tagállamok partnereivel tartott találkozón további közös erőfeszítésekről beszéltek Ukrajna megerősítése, az Oroszországra gyakorolt nyomás fokozása és Ukrajna EU-csatlakozásának támogatása érdekében.
Teraz.sk
Nyitókép: AP Photo/Mykola Tys
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »