SZFE-botrány: kilép két neves alkotó a Magyar Operatőrök Társaságából

SZFE-botrány: kilép két neves alkotó a Magyar Operatőrök Társaságából

A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban kirobbant viszály elérte a HSC-t is, Koltai Lajos és Novák Emil tiltakozásul kilép a társaságból a szervezet elnöke és és alelnöke által kiadott közlemény szerint.

A közlemény szerint „a hazai filmiparban egyre inkább gyűlölködő, vagdalkozó és személyeskedő hangnem a Magyar Operatőrök Társaságának (HSC) közösségében is megjelent”, mindez pedig ellentétes a szakmai szervezet eddigi törekvéseivel.

Hírdetés

„Ebben mi nem kívánunk részt venni, ezért a mai nappal lemondunk az operatőr társasági tagságunkról” – fogalmaz a közlemény.

Koltai Lajos eddig a szervezet elnöke, Novák Emil pedig elnökségi tagja volt. Korábban a HSC több mint 20 tagja lépett ki tiltakozásul a szervezetből, miután Novák Emilt kinevezték a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) általános rektorhelyettesévé és ezt a HSC etikai bizottsága nem találta aggályosnak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »