„Szexizmus az, amikor két nő egy másfél napos hajóútra egyévnyi élelmiszert csomagol, de rögtön tönkreteszik a motort, eltörik az árbócrudat, fél évig hánykolódnak a tengeren, és a legnagyobb nyugalomban várják, hogy bizonyos tengerjárásban tapasztalt férfiak rájuk találjanak.”
Ettől a definíciótól természetesen elhatárolódom és egyben kijelentem, hogy aki megsértődik egy ilyen viccen, az a fogó. Meg a béna.
De leginkább képmutató.
Zárójel:
A számomra teljességgel dekódolhatatlan újbeszél, píszí nyelven ordibálják a liberálisok, azok, akik mostanában elkeseredett harcot vívnak a valósággal – és a humorral – a tekintetben, hogy mivel lehet, és mivel nem lehet viccelni.
Példának okáért annak idején a „Je suis Charlie” divathullám lovaglása közben a mucsai, bunkó magyaroknak ellentmondást nem tűrő hangon adták ki a parancsot a haladás divatdiktátorai arra nézve, hogy márpedig „mindennel lehet viccelni”.
Csak aztán jött egy régen szebb napokat látott, és jobb poénokkal haknizó (ex-)humorista, aki pár héttel a #mindennellehetviccelni kampány után viccelt egy gólyatáborosat. Valószínűleg bedőlt annak a mondatnak, hogy mindennel lehet viccelni. Természetesen azonnal kiderült, hogy mindennel azért mégsem lehet viccelni. Azóta is vezekel.
De legutóbb Szarvas Szilvesztert találta meg az ismeretlen Bangóné egy viccesnek szánt botkás poénja után. Bár az egy hét alatt elmúlt. Elengedték. A sztorit és Szilvesztert is.
Zárójel bezárva.
Szóval a franc se érti a libsiket. Mert itt van például ez a szexizmus dolog. Próbálom megfejteni, hogy mit jelenthet. Hogy mit illik, illetve mit nem illik mondani egy nőnek. Meg lehet-e dicsérni a haját, a sminkjét, a ruháját? Meg lehet-e nézni a lábukat vagy a seggüket? Vagy csak titokban. Vagy abban sem. Ahogy egy kiváló barátom kérdezte találóan:
„Baszni azért még szabad?”
Nem értem a rendszert, pedig tényleg szeretném megérteni. Mert egyelőre nem látok mást, csak következetlenséget.
Nem tudom.. Lehet, hogy tévedek, de jelen pillanatban úgy állunk, hogy ha megfelelő génállománnyal rendelkező urak udvarolnak a hölgyeknek, azzal nincs baj. Ahogyan azzal sem, ha ugyanezek a megfelelő génekkel és/vagy vagyonnal rendelkező férfiak miután tetőtől talpig végigmérték kiválasztott nőt, foghegyről odavetik, hogy kő kóla? Haladó szintű csajozó predátorok meg csak annyit:
Jössz baszni?
Ez nem szexizmus, ez nem zaklatás, ez nem metoozás.
A szegényebb, büdösebb vagy randább, esetleg rosszabb anyagi kondíciókkal rendelkező férfiember ellenben villámgyorsan megkapja a zaklató billogot, ha hasonló keretbe foglalja a csajozását.
De lehet, hogy tévedek..
Vagy itt van Demeter Márta esete Péterfi „minden snittbe belekomponáltatom magam” Judittal. A méltatlanul híres Privátszférában Péterfi politikusokat mutat be. A privát szférájukat. Vagy magánszférájukat. (Hehe)
Volt már Szél Detti is. Ott már látszott, hogy Péterfi csak akkor van elemében, ha flörtölve, folyton és indokolatlanul vihogva, illetve pajzánul csipkelődve faggathatja a kutyát nem érdeklő 1 és 8 százalék közt mért ellenzéki férfi politikusokat. Széllel emiatt nem is nagyon tudott mit kezdeni.
Szél nem ájult el Péterfi csipkelődő csacsogásától és röpködő szőke fürtjeitől.
Széllel voltak fodrásznál és táncolni, mintegy ellensúlyozva a női sztereotípiákat. Ja nem. Emiatt aztán totál érdektelenségbe és dögunalomba is fulladt az a rész.
De Demeter Márta esetében csúcsra járatta a szexizmust. (Jelentsen az bármit is.)
Demeter Mártáról azt kell tudni, hogy jó csaj, a parlament legjobbja, nem én mondom, hanem ő meséli büszkén, mielőtt valaki megmetoozna. Valamint, hogy rendkívül magabiztos nő. Talán túlságosan is az. Annyira, hogy meg van róla győződve, hogy neki felesleges logopédushoz járni. Pedig de. Iszonyatosan pösze. Ez őt magabiztossága okán egyáltalán nem zavarja. Sőt mintha direkt provokálna. Csupa „s” és „sz” betűs szavakat használ. Szerintem direkt csinálja.
Sírba viszel Mari, komolyan mondom.
Péterfi folyton Demeter szépségét helyezi a beszélgetés központjába. Minden onnan indul. Minden oda fut be. Minden út Demeter szépségébe vezet.
Mit szólnak a férfiak, amikor ránéznek? Egyáltalán tudnak-e a szemébe nézni, vagy csak a melleit bámulják? Hogy mennyit tesz a szépségéért? Mennyit sportol? Tetovált-e a szemöldöke, a szája, és hogy van-e valami diszkrét helyen elrejtve egy kis tetovált pillangója …hm.
A beszélgetés ezen pontján kezd olyan érzésem lenni, hogy mindjárt bejön egy félmeztelen, kigyúrt, kétkezi munkás dugulást elhárítani, Kovi meg instruálni. Sajnos nem ez történik.
Komolyan: nincs olyan momentuma a portréműsornak, ahol ne utalna valamelyikük arra, hogy Demeter Márta szép. Ez a tény egyébként szabad szemmel is jól láthatóan zavarja az 5-10 éve még jó csaj Péterfit. Talán(?) ezért is viszi mindig abba az utcába Mártát, hogy Márta szép. Hogy mindent a szépségének köszönhet. Hogy Demeter semmi több, mint egy jó nő.
Ezért vannak a leghosszabban egy sminkesnél egy fotózás előtt. És sajnos Demeter túl hiú, hogy észrevegye, csapdába csalták. Fürdik abban, hogy dicsérik a szépségét, a haját, a száját, a szemét, a bőrét, az alakját. Nem látja, hogy épp a tárgyiasítás minősített esetét követi el rajta Péterfi. Demeter a hazug és (szerintem) irigy bókok hatása alatt nem politikusként, hanem nőként kezd viselkedik. Ami szerintem nem is lenne baj. Egy normális világban. Azonban a liberáldiktátorok mesterséges mátrixában ez ősbűn. Mi, akik a való világban élünk, látjuk, ha valami vagy valaki szép, de azt is, ha csúnya.
Mi nem mondjuk például egy bőrbeteg modellre, hogy „aaanyiiraaa széép”. Mert rohadtul nem szép. Ahogyan a féllábú kolléganőjére sem, hogy „gyönyöörűű”.
Nem, nem az. Elfogadjuk, respektáljuk, de látjuk, hogy csúnya a bőre, és hogy nincs lába.
Mi azt is látjuk, hogy Demeter Márta szép. A szavazói is látják, a pártja is látja, a kamera is látja.
(Szereti is. A mikrofon persze kevésbé. Senki sem tökéletes.)
Mindenki látja. Ugyanakkor Péterfi mégis álszent módon arról faggatja, hogy a csúnya szexista férfiak, hogy reagálnak a szépségére.
Pedig a szépség egy olyan evolúciós előny, ami viszonylag egyszerűen meghatározható. Brit tudósok kéthetente meg is határozzák. Kampányguruk elképesztő összegeket költetnek stylistokra, fodrászokra, sminkesekre. Elég csak Macron csillagászati sminkkeretére gondolni, vagy a Kanada hiperliberális szépfiújára. Nem. Nem azért lett miniszterelnök, mert hiperliberális, hanem mert egy fiatal, kellemes megjelenésű férfi. A szavazói nem átallottak „tárgyiasítani” és emiatt rá szavazni.
Tőlünk férfiaktól mégis azt várják el, hogy úgy tegyünk, mintha nem látnánk a szépséget, mintha nem látnánk a szépségre költött vagyonokat.
Sőt, bűn észrevennünk azt az adottságot, amit a politikus kampánystábja is arra használ, hogy ismertebbé, népszerűbbé varázsolja az eddig egy kisebb méretű, hangszigetelt, apró kis szobában tartott Demeter Mártát.
Végezetül: nekem tényleg semmi bajom azzal, hogy Péterfi nem Demeter Márta eszéről, hanem szépségéről forgatott egy közel egy órás portréfilmet. Ha ugyanis az LMP politikusasszonya úgy nézne ki, mint az a Bangóné, akit mostanra sikerült megtanulnom, hogy kicsoda, a kutyát nem érdekelné a Hír TV-nek legyártott produktum. Így működünk, ilyenek vagyunk mi emberek. Férfiak és nők. Bár férfiak esetében mostanában egyre inkább kezd elterjedni az a hit, hogy kasztrálással jó és gendersemleges útra téríthetnek minket azok a közepesen ismeretlen színésznők, akik plüsskacsákból is csak a nőneműeket veszik a gyerekeiknek, ha értik mire gondolok. Tudom, értik.
Demeter Mártát azért tudja mindenhova befúrni a kampánycsapata, mert jó csaj. Az pedig alattomos és álszent dolog, hogy közben ugyanez a kampánycsapat azon műbalhézik, hogy Demeter Mártát szépnek látják a férfi szavazók.
Utószó: imádtam, mikor Demeter Márta az elkészített lecsót kanalazva (Péterfinél a lecsó olyan, mint Alindánál Kaposvár és a Katona. Minden részben előkerül.) azon merengett, hogy szép dolog ez az emancipáció, de azért az ő házának ura az úr a háznál.
Helyes.
Nincs minden veszve.
Apáti Bence – www.888.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
