Szétzúzták a szíriai ellenzéket, mindent bukhatnak

Szétzúzták a szíriai ellenzéket, mindent bukhatnak

Az oroszok által lebombázott ellenzékiek vonalát áttörték a kormányerők; a felkelők nemcsak Aleppót vesztik el, hanem valószínűleg a háborút is a The Washington Post szerint.

Bassár el-Aszad szír elnök erői orosz légi támogatással áttörték a lázadók vonalait alig pár nappal a genfi béketárgyalások után – írta meg az amerikai napilap online kiadása a Reutersre hivatkozva. Csütörtökön már a túlélésükért küzdöttek a felkelők az észak-szír nagyváros környékén.

Két nappal azután, hogy a lázadók kőkemény légitámadást szenvedtek el, a kormányerők elzárták a fő utánpótlási útvonalaikat a török határ felé, és körbevették Aleppót, az ország legjelentősebb települését, és legalább részben el is foglalták a 2012 óta a lázadók kezén lévő várost. A kormánypártiak emellett megtörték a lázadók három éves ostromgyűrűjét két síita falu körül, amelyet eddig csak légi úton tudtak ellátni élelmiszerrel.

Enyém a vár, tiéd a lekvár

A kormány orosz és iráni támogatással lassan felülkerekedett a lázadókon; a kormányerők mellett Aleppó környékén egyébként most Irán által toborzott iraki és afgán síita harcosok küzdenek, az oroszok pedig, akik papíron az Iszlám Állam ellen szálltak harcba, mérsékelt lázadókat bombáznak, és átbillentették a mérleget Aszad javára. Eközben Amerika nyomást gyakorolt a béketárgyalások érdekében a lázadók szövetségeseire, Törökországra és Szaúd-Arábiára, hogy korlátozzák a lázadók fegyverellátását.

Hírdetés

Emellett humanitárius válság is fenyeget a körülzárt Aleppóban, ahol több százezer ember maradhat élelmiszer nélkül, akikhez nem jutnak el a segélyszállítmányok a török határ melletti légicsapások miatt. Az egyik segélyszervezet, a Mercy Corps vezetője szerint

„ez a legrosszabb helyzet, amit valaha is látott a háború kitörése óta”

A lázadók szerint volt, hogy 24 óra alatt 200 légicsapást szenvedtek el, parancsnokaik kétségbeesetten várják az utánpótlást az ország többi részéből. Minden fegyverszüneti felhívás ellenére a lázadók jogosnak tartják a harcot a kormánypártiak ostroma ellen. A törökök szerint az új támadási hullám újabb 70 ezer menekültet indított meg a török határ felé, de az ország már korábban lezárta határait előlük, ezért most a szír oldalon zsúfolódtak össze.

Komoly kérdések

Aleppó eleste nagy kihívást jelent a felkelők szövetségeseinek is, de egyelőre nem látni, hogyan akadályozzák meg azt. Bár a törökök megerősítették jelenlétüket a szír határ mentén az orosz védelmi minisztérium szerint, ugyanakkor korlátozott Ankara mozgástere, és nagyon feszült a helyzet, miután lelőtt egy orosz gépet, Moszkva pedig kemény szankciókkal válaszolt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »