Széttépte a viharos szél a világ legnagyobb zászlaját – videóval

Széttépte a viharos szél a világ legnagyobb zászlaját – videóval

Az Oszmán Birodalom elleni győztes görög forradalom 200. évfordulóját a világ legnagyobb zászlajával kívánta megünnepelni egy, a híres Szantorini szigetén működő polgári társulás. A 160 kilogramm súlyú, mintegy 1 500 négyzetméternyi zászlóanyag megvarrása 7 000 eurót emésztett fel, amit a szervezők közadományokból gyűjtöttek össze.

2020. március 25-én Görögország a török iga elleni forradalom kezdetét, egyben a Függetlenség Napját ünnepli. Az óriási lobogó felhúzásával Szantorini szigete egyrészt a hősök előtt kívánt tisztelegni – és nem mellesleg a Guinnes Rekordok Könyvébe bekerülni -, a görögök másrészt üzenni is kívántak a mindmáig ellenséges Törökországnak. Az akció azonban pár perc alatt kudarcba fulladt.

Ahogy egy daru segítségével a lobogó felhúzása megkezdődött, a viharos szél az anyagba kapott és tépni kezdte azt. A mindössze félig-meddig felvont kék-fehér zászló alig két percig bírta a nyomást, majd széthasadt és a földre hullott. Bár a jelenlévők a hasadást hevenyészve kijavították, újabb próbálkozásra nem került sor és a zászlót végül a földön terítették ki.

Hírdetés

(a problémák 4:22-től kezdődnek, a hasadás pillanata 5:15-nél látható)

Eközben Athénban a miniszerelnök, Kiriákosz Micotákisz jelenlétében az Akropolisz ormain ünnepélyes keretek között felhúzták az ország ( szokásos méretű) lobogóját. Az ezt követő látványos katonai parádén maga Károly brit trónörökös és hitvese, Kamilla cornwalli hercegné is részt vettek.

Március 25-e Görögország legszentebb ünnepei közé tartozik.

Körkép.sk, cyclades24.gr


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »