Szétrohadt mentőautóval kénytelenek dolgozni Borsodban

Szétrohadt mentőautóval kénytelenek dolgozni Borsodban

Szétrohadt, rozsda marta mentőautókkal dolgoznak a mentők az ország egyik legszegényebb térségében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – hívta fel a figyelmet a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke egy, a Facebookon közzétett videóval.

Kusper Zsolt a Hír Televíziónak elmondta: társai többször jelezték már a munkáltatónak a problémát, de válaszul csak annyit kaptak, hajtsanak lassabban. A szakszervezeti vezető a mentőszolgálat főigazgatójától vár felelősségre vonást a mentést és a biztonságos közlekedést is veszélyeztető mentőautók ügyében.

Hírdetés

„A bajtársak elmondták a helyszínen, hogy ők már többször jelezték ezt az állomásvezető felé, a műszaki osztály felé, és mindenhonnan azt a választ kapták, hogy nincs más, ez van, ezzel kell beérniük, menjenek lassabban. Ez a jármű pedig nem egy éven belül kellett, hogy ilyen állapotba kerüljön, úgyhogy én azt gondolom, hogy ott is kell, hogy legyen felelőse, illetve természetesen a vezetőknek is van ebbe felelősségük. Annyit tudunk tenni, hogy a szakszervezet nevében a főigazgató urat levélben megkeressük, és jelezze felénk, hogy ki ezért a felelős, hogy ilyen járművekkel kell, hogy közlekedjenek a bajtársak” – fogalmazott A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke.

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »