Szétnézhetünk Németh Ilona műtermében

Szétnézhetünk Németh Ilona műtermében

A Trafó Kortárs Művészetek Háza jóvoltából csütörtök esténként kurátorok és művészettörténészek kalauzolásával nyerhetünk betekintést egy-egy képzőművész alkotóműhelyébe. Megtudhatjuk, min dolgoznak, mik a terveik. E héten egy hazai „sztár”, Németh Ilona kerül sorra.

Talán nem is kell őt részletesebben bemutatnunk, hiszen nemzetközileg elismert, Munkácsy-díjas alkotóról van szó. Akit egy kicsit is érdekel a vizuális művészet kis hazánkban, az bizonyára találkozott már a nevével. A képzőművészeink akadémiai titulusait is számon tartó olvasók pedig nyilván azt is tudják, hogy előbb Budapesten szerzett doktori fokozatot, majd Pozsonyban professzorit. 
Az elmúlt években a Pozsonyi Képzőművészeti Egyetemen tanított, ahol ő alapította meg az intermédia tanszéket. Kurátorként is dolgozott mások kiállításain, szerte a régióban. Ez azért fontos, mert a fiatal alkotók közül ma már sokan tartják őt mesterüknek, saját kortársai pedig inspiráló kollégájukként tekintenek rá. Alkotásaival túlzás nélkül az egész világon sikert aratott, Bécstől Varsóig, Stockholmtól New Yorkig. Kezdettől fogva élénken érdeklődik közéleti és társadalmi kérdések iránt, amelyek munkáiban is gyakran megjelennek. Nemrég osztrák állami kitüntetést kapott, illetve ő lett Zuzana Čaputová köztársasági elnök egyik magyar tanácsadója.

Hírdetés

Március 11-én, csütörtökön 21 órától Németh Ilona pozsonyi műtermébe látogatunk el Hunya Krisztina művészettörténész, kurátor vezetésével. A beszélgetést a Trafó Galéria Facebook-oldalán élőben lehet követni, az online műterem-látogatás végén pedig ugyanitt várják a nézők kérdéseit.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »