Hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. augusztus 1-jének hajnalán a kommunista hatóságok 459 apácát deportáltak a Zirci Ciszterci Apátságba. Az elkövetkező napokban kisebb csoportokban még újabb nővérek érkeztek, így mintegy ötszáz szerzetesnővér zsúfolódott össze a nagyjából száz fő befogadására alkalmas apátságban (a monostorban ekkor hetvenöt ciszterci szerzetes tartózkodott).
A visszaemlékezésekből és a korabeli levelekből is az rajzolódik ki, hogy a nővérek egyetlen jajszó nélkül, fegyelmezetten viselték sorsukat. A szemtanú szerzeteseket is megrendítette, illetve csodálattal töltötte el mindez, sőt Vendel apát úr szavait idézve:
Erre a türelemre és fegyelmezettségre szükség is volt, hiszen rövid idő leforgása alatt 44 teherautó érkezett, tizennyolc rendből és kongregációból szállítva ide a szerzetesnőket.
Hosszan feltorlódott teherautósor állt a településen, mert „bizony a szenet aránylag gyorsan le lehet szórni a kocsikról, de az idős és magatehetetlen beteg apácákat nem” – mondta a közelmúltban elhunyt Czike János atya, aki beöltözésre készülő fiatal jelöltként volt szemtanúja a történteknek. Az összesítések szerint közülük
Az, hogy sem a pánik, sem pedig a zűrzavar nem lett úrrá az apátságon ebben az embert próbáló helyzetben, részben annak volt köszönhető, hogy a rendtagok néhány nappal a nővérek Zircre szállítása előtt értesültek a várható eseményekről, így – ha csak szerény körülményeket biztosítva is – fel tudtak készülni fogadásukra. Másrészt az apácák imádságos és fegyelmezett lelkülete, illetve alázata és alkalmazkodókészsége nagyban hozzájárult a konszolidált körülmények kialakításához.
A vendéglátó szerzetesek a nővérek lelki és szellemi szükségleteiről is igyekeztek gondoskodni, ezért számukra rendszeres gyónási és miselátogatási alkalmakat biztosítottak, továbbá lelkigyakorlatokat is szerveztek. Rónay Detre atya pedig énekkart is szervezett a vállalkozó kedvű lágerlakókból. A nővérek pedig a legnagyobb készséggel kapcsolódtak be a portaszolgálatba és a konyhai vagy templomi munkába. Sőt még kis varrodát is elindítottak, ahol maguk és vendéglátóik számára készítettek és javítottak ruhákat.
Mindazonáltal a legnagyobb nehézséget egy ekkora létszámú közösség élelmezése jelentette, amit saját anyagi forrásaiból az apátság sem tudott megoldani. A Gondviselő azonban ebben a nehéz helyzetben is segített, hiszen
Páhy Ilona vincés nővér így emlékezett vissza az itt töltött hetekre: „Már kivilágosodott reggel, amikor Zircre érkeztünk. Odajöttek a jó szerzetes papok, testvérek, és segítettek az öregebb nővéreknek a magas autókról leszállni… Megható volt látni a jó környékbeli embereket, amikor látták a történteket, hozták a kis adományaikat.”
Hamarosan azonban ennek a kényszerűségből született, de mégis védett életnek is vége szakadt, hiszen
Mindezekről a monostor krónikája így emlékezett meg:
Nem egy olyan eset fordult elő, amikor a nővéreknek 60-70, kolostorban és szerzetesi hűségben eltöltött év után kellett a világban boldogulniuk, s a közösség védelmező közege nélkül létezniük.
Az utolsó nővérek 1950. október 15-én hagyták el az apátságot, ahonnan
Szent Pál szavaival azonban hisszük, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, s a többezer üldözött és megnyomorított szerzetes és szerzetesnő áldozata és hűsége ösztönzően hat, és segít újra virágba borítani a magyar szerzetesség megtépázott fáját.
Forrás és fotó: Zirci Ciszterci Apátság
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


