Szétesőben a Slovan? A sportigazgató után a vezérigazgató, Ifj. Ivan Kmotrík is távozik a klubtól

Szétesőben a Slovan? A sportigazgató után a vezérigazgató, Ifj. Ivan Kmotrík is távozik a klubtól

A klub eddigi vezérigazgatója, Ivan Kmotrík klubtulajdonos fia, ifj. Ivan Kmotrík is távozik a Slovanból. Nagyon úgy fest, teljes átrendeződés várható a kék-fehér csapat vezetésében. 

A klub honlapján közzétett nyilatkozatában ifj. Kmotrík azzal indokolja távozását, hogy az elmúlt hetekben legközelebbi munkatársai, köztük a bundabotrányba keveredett Richard Trutz sportigazgató és a klub összes játékosmegfigyelője is kénytelenek voltak távozni a csapattól. 

Hírdetés

Emiatt „elképzelhetetlenné vált” számára, hogy vezérigazgatóként folytassa a munkát – jelentette ki Kmotrík, aki úgy édesapjának, mint a szurkolóknak megköszönte az elmúlt években tapasztalt támogatást.

Kmotrík sejtelmese úgy fogalmazott, 2021 elejétől kezdtek megváltozni a dolgok a klubnál, ami azóta történt, „nem egyezett a gondolatvilágával”, közte és a vezetőség között ellentétek alakultak ki azzal kapcsolatban, merre kellene a klubnak tartania. Kmotrík szerint a csapat és a szurkolótábor egyre romló viszonyában is érezhető a feszültség, így a lemondáson kívül nem látott más kiutat, hét év után távozik a vezérigazgatói pozícióból.

Trutzot és a megfigyelőket azt követően menesztették, hogy a Slovan második meccsén sem tudott győzni a Konferencia Liga csoportkörében, Jerevánban 2:0-ás vereséget szenvedett az örmény Pjunik otthonában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »