"Szétbomlik az IT" – nem csak a Jobbikot, ifjúsági szervezetét is elhagyták a nemzeti érzelmű fiatalok

"Szétbomlik az IT" – nem csak a Jobbikot, ifjúsági szervezetét is elhagyták a nemzeti érzelmű fiatalok

A Jobbik-vezetés részéről a megbecsültség teljes hiányát, a tagok inaktivitását, sokak kilépését hangsúlyozták a Jobbik ifjúsági tagozatának alelnökjelöltjei, akiknek februári programtervei most jutottak el a Magyar Nemzethez. Volt, aki szerint a tagozat csak biodíszlet a párt sajtótájékoztatóin, más szerint az IT egy szervezői iroda végrehajtó részlege.

Komoly kritikákat fogalmaztak meg a Jobbik és annak vezetése ellen a párt ifjúsági tagozatának (IT) alelnökjelöltjei a februári tisztújítás előtti, belső körnek szánt terveikben. A Magyar Nemzet birtokába került bemutatkozó írásokból az látszik, a Jobbik IT-tagjai eltávolodtak a párttól, akik pedig maradtak, azok inaktívvá váltak, így az IT jelentősen meggyengült. Az egyik jelölt szerint a szervezet 2015-re érte el működése csúcspontját, azóta „viszont valami megváltozott”.

– Az első generációs IT-tagok kiöregedtek vagy eltávolodtak közösségünktől, mi pedig nem tudtunk érdemben megújulni – fogalmazott. Hozzátette: konkurens szervezetek jobban meg tudták szólítani a fiatalokat.

Hírdetés

Az iratokban szó esik arról is, hogy az elmúlt években rengeteg nemzeti érzelmű fiatalt hagytak elmenni. – Ennek fő oka a megbecsülés hiánya volt – olvasható az egyik dokumentumban.

Az alelnökaspiránsok részéről megjelent olyan vélemény, amely szerint az IT gyakorlatilag szétbomlik, teljes megújulásra lenne szükség. Egy másik jelölt szerint az IT szerepe nem merülhet ki abban az önmeghatározásban, hogy kormányellenesek, mert így nem különböznek a többi párttól. Fontos az is, hogy az IT-sek a pozíciókat ne kapcsolataik, hanem érdemeik alapján kapják. Sommás véleményt fogalmazott meg az az alelnökjelölt, aki azt mondta: „A Jobbik ifjúsági tagozata nem lehet pusztán egy szervezői iroda végrehajtó részlege.”

Nagyobb megbecsültséget, több sikerélményt kérve egy másik alelnökségre pályázó jelölt azt írta: „Az ifjúsági tagozat lelkesedése alábbhagyott, beleszürkültek a politikai életbe, (…) és a sajtótájékoztatók biodíszletévé váltak.” Az anyapárttal kapcsolatban nehezményezték, hogy az IT-tagok nem juthatnak feljebb a ranglétrán, pedig a „folyamatos akciók miatt minden évben kampányolnak”. Ráadásul a pártnak alig van olyan vezetője, aki korábban az IT-ben is tevékenykedett volna.

– Vannak, akik ezt természetesnek veszik, és még egy köszönömmel se jutalmaznak minket. Sőt megkérdezik, hogy miért nem standolunk még egy órát – olvasható a levélben.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »