Szergej Lavrov: Moszkvának elfogyott a türelme

Szergej Lavrov

Moszkva többé nem tűri a Nyugat kettős mérce politikáját – írja a Rusvesna. Erről Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere nyilatkozott a Bloomberg ügynökségnek. „Oroszország tűrte a Nyugat hallgatását az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban.

Nem elég, hogy a nyugati politikusok hallgattak, de még azokat a fasiszta szimbolikával rendelkező ultra nacionalistákat is támogatták, akik az országban megvalósított államcsínyért is felelősek. A Nyugat hallgatott a kormányra került politikusok nyilatkozataival kapcsolatban is, amikor a teljes orosz nyelvű lakosság Krímről való elüldözéséről nyilatkoztak” – mondta Lavrov.

Hírdetés

Az orosz miniszter egyértelműen kijelentette, hogy Oroszország nem tűri tovább a Nyugat kettős mérce politikáját, és az úgynevezett fekete lista ennek az első bizonyítéka. Lavrovot meglepte azoknak a politikusoknak a reakciója, akik felfedezték rajta a nevüket.

„Minden egyes ember megalapozottan került a listára. Csak azok az emberek szerepelnek rajta, akik támogatták az ukrajnai államcsínyt, amely az orosz nyelvű lakosság üldözéséhez vezetett az országban. Az európai szankciós listához képest, Oroszország úgynevezett fekete listája a nemzetközi jogok és szabványok szerint készült el” – mondta Lavrov.

RapidPress Hírszolgálat


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »