Szeretetdobozokat gyűjtenek idén is

Szeretetdobozokat gyűjtenek idén is

A Vöröskereszt megyei szervezetével partnerségben osztják szét a háromszéki rászoruló családok között azokat a szeretetdobozokat, melyeket a karácsonyt megelőző időszakban nyolc sepsiszentgyörgyi fiatal hölgy gyűjt a megyeszékhelyi Szimplában. Az idei jótékonysági akció újdonsága, hogy a kezdeményezők a gazdátlan ebeknek is gyűjtenek adományokat, hogy azokkal a szépmezői menhely lakóit segítsék.

Pénteken este fél órával kezdés után már több doboznyi szépen becsomagolt ajándék tornyosult a Szimpla kertjében, ahol az adakozókat három mosolygós egyetemista lány fogadta. Nyolcfős baráti társaságukban már korábban felmerült az ötlet, hogy valamiképpen segíteni szeretnének a rászorulókon, aztán tavaly egy közös kávézás közben merült fel, hogy akár ők maguk is szervezhetnének adománygyűjtést. Mint mondták, nem gondoltak arra, hogy ilyen visszhangja lesz a dolognak, hiszen első alkalommal csupán a közösségi médiában hirdették a Szeretetdoboz akciót, melyre végül több mint négyszáz csomag érkezett. Ezek szétosztásában a Vöröskereszt vállalt szerepet, az ajándékosztásba pedig maguk a kezdeményezők is bekapcsolódtak. Tartán Helga úgy vélte, sokszor észre sem vesszük a rászorulókat, holott itt élnek közöttünk, lehet, hogy naponta elmegyünk otthonaik előtt, de nem tudunk arról, hogy ott egy-egy olyan család él, amelynek igen nagy szüksége van a segítségre.

Hírdetés

A önkéntesek Szereretdoboz akciójához még ma csatlakozhatnak az érdeklődök, a felajánlásokat a Szimplában lehet átadni 18–20 óráig. Játékot, tanfelszerelést és könyvet gyűjtenek, de jó állapotban lévő ruházatot, háztartási cikket, illetve higiéniai eszközt, tartós élelmiszert is lehet rakni a csomagokba. Az adakozókat arra kérik, a dobozon tüntessék fel, hogy fiúnak vagy lánynak szánják-e adományukat, illetve jelöljék meg az életkort is.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »