Szeresd felebarátodat, mint magadat

Szeresd felebarátodat, mint magadat

Megjelent a Református Újság gyülekezeti tájékoztató áprilisi lapszáma. A tartalomból válogattunk.

„Ha a felebaráti szeretetről, s általában a szeretetről beszélünk, akkor az emberek nagy része megfogható bizonyítékokat vár: anyagi, testi dolgokat – melyeket „megérdemlünk”! De hogy mit jelent valóságosan szeretni: hát ebben nagyon sokszor elbukunk mindannyian. Szeretünk viszontszeretni is – de szeretni valaki ismeretlenül, csak amiatt, mert Ő is Isten gyermeke? Ez bizony meglehetősen nehéz feladat“ – fogalmaz a címlapon közölt jegyzetében Révész Csilla, zselíz-sárói lelkész.

Több cikk is foglalkozik a február végén kitört orosz–ukrán háborúval, annak lelki lenyomataival. Táskákba zárt életek és a Menekülthelyzet a segítő szemszögéből című írások bepillantást engednek a humanitárius segítségnyújtás berkeibe.

A Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egylete szintúgy bekapcsolódott a karitatív tevékenységbe. Többek között szendvicskészítő akciót hirdettek. A szervezett és célirányos segítségnek köszönhetően immár több mint egy hónapja napi szinten szállítják az ételt a menekültek számára.

Hírdetés

A Balaton-felvidéken szervezték meg a Borumot, a Kárpát-medencei református borászok fórumát. Magyarbődön a márciusi ifjakra emlékeztek.

Biztonság és béke szigete Kétyen. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak köszönhetően több, mint húsz év után költözhetett saját épületbe az egyházközségi fenntartású óvoda, illetve az alapiskola alsó tagozata. A református templom szomszédságában felépült zöldmezős beruházás költsége 807 ezer eurót tett ki. Az épület átadására március 22-én került sor.

A keresztyénség birkamorál?  – teszi fel a kérdést Csohány János.  Református államfője lett Magyarországnak. Novák Katalint, a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövetét, korábbi családokért felelős minisztert választotta államfővé a Magyar Országgyűlés. A mindössze  44 esztendős, háromgyermekes családanya személyében az első, szabadon választott református köztársasági elnöke lett az országnak – és az első női is.

Az áprilisi lapszámból sem hiányozhat a fiataloknak szóló állandó rovat, illetve a bibliaolvasó vezérfonal.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »